Hirdetés

A 2024. október 3-ai, a Colorado State elleni mérkőzést megelőző éjszaka Brooke Slusser szerint több csapattársával együtt „Blaire” Fleming elhagyta a csapat szállását, hogy találkozzon az ellenfél egyik játékosával. A korábbi játékos és tíz másik aláíró által benyújtott kereset szerint Fleming a megbeszélés során átadott egy, az SJSU által készített taktikai elemzést, és megegyeztek abban, hogy a mérkőzés során Slussert arcon ütik a hálónál, vagyis fizikailag bántalmazzák egy sportbalesetnek álcázott helyzetben.

Bár a Mountain West Konferencia elnevezésű egyetemi sportliga vizsgálatot indított az ügyben, 2024 novemberében arra jutottak, hogy „nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték”. Slusser ezzel szemben azt állítja, hogy egyik csapattársa – akinek kilétét a Fox News nem hozta nyilvánosságra – a meghallgatások során elmondta az ügyvédeknek a megbeszélés részleteit, ami szerinte elégséges bizonyíték az ügy kinyomozásához.

„Ez nem másodkézből származó információ. A csapattársam személyesen hallotta a beszélgetést Blaire és Malaya [Jones, a Colorado State volt játékosa] között. Már ennek alapján is újra kellene nyitni a vizsgálatot” – mondta Slusser.

A történet másik sokkoló eleme, hogy Slusser szerint az egyetem tudatosan elhallgatta előle, hogy Fleming férfinek született, holott rendszeresen vele osztották be egy szobába az idegenbeli utak során.

„Abban a hitben vetkőztem meztelenre előtte, hogy nő. Ha tudom, kérhettem volna másik szobát. Elvették tőlem a választás lehetőségét”

– fogalmazott.

Slusser az eset óta nyíltan kiáll a női sportok védelmében, és csatlakozott Riley Gaines-nek az Egyesült Államok egyetemi sportját irányító legfőbb szervezete, az NCAA elleni keresetéhez. Azt mondja, a „transznemű” sportolókkal való kapcsolata azóta ellenségessé vált. Elmondása szerint Fleming nyíltan gyűlölködik vele szemben, amióta jogi útra terelte az ügyet.

„Blaire” Fleming
Fotó: foxnews.com (képenyőfotó)

Az ügy újabb fordulatot vett, amikor a Fehér Ház Fox News Digitalnak adott exkluzív nyilatkozatában a Trump-adminisztráció szóvivője azt írta: „A nőknek joguk van ahhoz, hogy félelem nélkül sportoljanak, anélkül, hogy biológiai férfiak zaklatnák vagy veszélyeztetnék őket. Trump elnök helyreállítja a női sportok méltóságát azzal, hogy véget vet a baloldal beteges politikáinak”.

Slusser üdvözölte az elnöki állásfoglalást, de hozzátette: „Jók azok a lépések, amelyeket a Fehér Ház tett a férfiak kizárására a női sportból, de még rengeteg változásra van szükség. A női sportolók kálváriája nem ér véget, amíg nem állítjuk meg ezt az őrületet”.

Az ügy kapcsán az oktatási tárca vezetője, Linda McMahon is megerősítette: a minisztérium folytatja a nyomozást.

A San Jose State sportigazgatója, Jeff Konya a Fox News riporterének kérdéseire nem volt hajlandó részletekbe menően válaszolni. Miután szembesítették a Slusser által megfogalmazott vádakkal, csupán annyit mondott: „Nem tudom, igazat mond-e”. Azt sem erősítette meg, hogy a kihallgatott tanúk alátámasztották-e a „transznemű” játékossal kapcsolatos vádakat.

Slusser később megpróbált visszatérni az egyetemi sport világába, és tavasszal bekerült a játékospiacra. Több első osztályú strandröplabda-csapat edzőjével is tárgyalt, ám végül visszalépett – saját bevallása szerint azért, mert félt az esetleges megtorlásoktól: „Egyáltalán nem éreztem, hogy megvédenének. Az egész folyamat során csak félelem volt bennem”.

A Mountain West Konferencia és az érintett egyetemek azóta sem nyilatkoztak a Slusser család állításairól és a per részleteiről, hivatkozva a folyamatban lévő vizsgálatokra.

(forrás)