Betiltották a Zara reklámjait
Betiltottak a Zara divatmárka két reklámanyagát, mert olyan modelleket ábrázoltak, akik „egészségtelenül soványnak” tűntek.A brit Reklám Szabványügyi Hatóság (ASA) szerint az egyik modellt az árnyékok és a hátrafogott frizura láttatta túlságosan „soványnak”, míg a másiknak a hatóság emberei a „kiálló kulcscsontjaiban„ látták meg a problémát.
A felügyeleti szerv ezen ”anomáliák„ miatt úgy döntött, hogy a „felelőtlen” reklámok nem sugározhatóak jelenlegi formájukban, állásfoglalásukban ezen felül felszólították a ruhamárkát, hogy ”felelősségteljesebb módon„ gyártsák le a hirdetéseiket.
A Zara válaszul azonnal eltávolította a reklámokat, a hatóság felé pedig egészségügyi dokumentumokkal igazolták, hogy a modellek nem szenvedtek semmilyen (a súlyukra kiható) betegségben a reklámfotók elkészültének idején.
A hatóság a ”kapáson„ felbuzdulva két további Zara hirdetéssel kapcsolatban is vizsgálatot indított, azonban végül nem talált rá indokot, hogy azokat is betiltsa.
A divatmárka a hatóságoknak a vizsgálat során azt is elárulta, hogy a képeket ”néhány kisebb, fényeléssel, illetve színkorrigálás kapcsolatos szerkesztésen túl„ nem mókolták meg (tehát teljesen természetes szépségükben jelentek meg rajtuk a modellek)
Nagy-Britanniában egyébként rájár a rúd a túlságosan csinos modellekre, az idei évben ugyanis a Zara már a sokadik divatmárka, amelynek a vékony lányok miatt tiltják le a hirdetéseit. Júliusban például a Marks & Spencer egyik reklámanyaga is letiltásra került az ”egészségteleneül vékony„ modelljeik miatt.
Az említett eljárás során többek között azt is súlyosbító tényezőnek értékelték, hogy a nagyméretű, hegyes orrú cipő kiemelte a képeken szereplő hölgy vékony lábait.
Ezen felül a Next nevű divatcégre is éppen az idei évben csaptak le az ASA emberei, amiért túlságosan vékony idomkon feszült a testhezálló farmerjük.
A Next azért valamivel tökösebb volt a nagyobb márkáknál és az abszurd döntés után közleményben vitatta a hatóság döntését, azzal érvelve, hogy bár valóban vékony, de sportos és egészségesen fitt megjelenésű modellt alkalmaztak a kampányukhoz.
A Next-ügy során egyébként a BBC olvasóinak egy részében is felmerült a minket is furdaló kérdés, vajon az egészségtelenül túlsúlyos modelleket alkalmazó cégekre miért nem száll rá ez a becses hatóság?!
