Hirdetés

Számos alkalommal feldolgozták már a Fantasztikus négyes kalandjait, de a legjobb próbálkozás is legfeljebb közepesen sikerült, a többiről pedig ne is beszéljünk. Éppen ezért érdekes, hogy most, amikor a Marvel szemmel láthatóan nem találja a hangját, ami a bevételeken is meglátszik, éppen a kozmikus sugárzástól szupererőkre szert tevő hősökkel próbálja visszanyerni a rajongóit. Az Első lépések alcímet viselő film ennek ellenére meglepően jól sikerült: a kaszting telitalálat – élen Pedro Pascallal –, a fiktív hatvanas évek hangulata magával ragadó, és ha popcornízűen is, de komoly erkölcsi kérdéseket is felvet az alkotás. A cselekmény azonban olykor kifejezetten döcög, az akciók bár látványosak, sokszor végtelenül műanyagnak hatnak a számítógépes effektusok túlzott használata miatt, a finálé ugyanakkor talán az év leggrandiózusabb képsorait nyújtja. Összességében tehát nyári blockbusterként megállja a helyét, olcsó szóviccel élve ha nem is fantasztikus, de élvezetes, a kék ruhás űrhajósokat végre méltóképpen adaptálták a vászonra.