„Nincs itt semmiféle szeretet, csak vad gyűlölet”
„Adja ég, hogy ettől meg tudjuk óvni Magyarországot!” – írta a miniszterelnök politikai igazgatója.Élesen bírálta Fleck Zoltánt Orbán Balázs. Mint ismert, Fleck, az ELTE jogi karának oktatója egy Tisza-szigetes rendezvényen így fogalmazott:
„Azt gondolom, hogy ha egy ellenzéki párt nyer a választásokon, (…) azon nyomban el kell menni a győztesnek olyan helyekre, ahol ígérni, fenyegetni, zsarolni kell az illetőt – konkétan a köztársasági elnököt (…) Le fogom tagadni ezt.” Majd így folytatta: „Forradalomra van szükség és nem kormányváltásra…”
Szavaira Orbán Balázs a Facebookon reagált.
„Miért nem vagyok meglepve?! Fleck Zoltán, aki a forradalmi jogállam atyja, akinek az elképzeléseiből csak a „jog” hiányzik, ismét akcióba lendült. Fleck Zoltán az alkotmányos rend megdöntése, a másként gondolkodó egyetemi emberek ellehetetlenítése után már az alkotmányos szervek vezetői elleni erőszakra is buzdít – ez döbbenetes ugyan, de egy ismert nemzetközi mintázat része” – írta a miniszterelnök politikai igazgatója, aki szerint egészen elképesztő, hogy – mint kiderült – a magyar ellenzék programja ‘26-ban is ugyanaz lesz, mint ’22-ben volt.
„Nincs itt semmiféle szeretet, csak vad gyűlölet. Nincs itt semmiféle építés, csak rombolás. Ugyanaz a lemez, ugyanazok az emberek. Egy nemzetközi hálózat helyi arcai, akiknek semmi sem drága, az ország állapota meg semennyire sem fontos nekik, egyedül az, hogy a külföldi forradalmi düh újra és újra végigsöpörjön a világon. Adja ég, hogy ettől meg tudjuk óvni Magyarországot!” – fogalmazott Orbán Balázs.
