A Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis tanúzás gyanújával 2016 óta folytat eljárást Czeglédy Csaba cégének egy 2006-ban történt üzletrészvásárlása kapcsán – írja a Magyar Hírlap.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

A Magyar Hírlap megtudta, a nyomozó hatóság azt keresi, hová tűnt el kétszázhárommillió forint a baloldal ügyvédjének szállodaipari vállalkozásából.

Nem erősítette meg azon értesülésüket a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, hogy a Czeglédy Csaba és társai ügyében a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával folyó eljárásban rövidesen befejeződhet a nyomozás.

Szanka Ferenc annyit közölt, erről a nyomozó hatóság dönt.

Hozzátette, a bíróság újabb három hónapra, július 4-ig rendelte el a baloldal ügyvédjének előzetes letartóztatását. Ugyanakkor az ügy további gyanúsítottjai – egykori iskolaszövetkezeti vezetők, a Human Operator Zrt. tisztségviselői – közül néhányan maradtak előzetes letartóztatásban.

Többeknél házi őrizetre, illetve lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették a kényszerintézkedést – jegyezte meg Szanka.

Erre a linkre kattintva a teljes cikket elolvashatja.