Valerij Gergijev
Fotó: ShutterStock/Mikhail Olykainen
Hirdetés

„A kontraproduktív politika, amely Oroszországot ellenségként ábrázolja, semmilyen módon nem felel meg az olaszok alapvető érdekeinek, és nem tükrözi a két nép közötti hosszú évtizedes barátság és kölcsönös rokonszenv hagyományait” – áll a tárca által kiadott közleményben.

Az minisztériumban rámutattak, hogy az olasz sajtó „oroszellenes tevékenysége és a kormánykörök teljes támogatásával történő oroszgyűlölő kirohanások csak tovább súlyosbítják a két ország között kialakult válságot”. Az orosz fél szerint éppen ebben a nehéz légkörben vált lehetővé, hogy a közelmúltban lemondták Valerij Gergijev karmester koncertjét Casertában.

A Salernói Filharmonikus Zenekar július 27-én koncertezett volna a szentpétervári Mariinszkij Színház szólistáinak részvételével és Gergijev vezényletével. A hangverseny kihirdetése után kampány indult a rendezvény meghiúsítására, amelyhez ukrán szervezetek és emigráns orosz ellenzékiek is csatlakoztak. Alessandro Giuliani olasz kulturális miniszter is támogatásáról biztosította a karmester fellépésének lemondását. Alekszandr Paramonov római orosz nagykövet azzal vádolta az olasz kormányt, hogy alárendeli kulturális politikáját az ukrán migránsok és az orosz ellenzéki politikai lobbi követeléseinek.