Az ellenzéki jelöltként megválasztott, az elnöki hivatalba szerdán beiktatott Karol Nawrocki országjáró körutat tesz, az utóbbi három napon vidéki gyűléseken vett részt, amelyeken eddig összesen három, a választási kampánya során ígért törvénytervezetet írt alá.

Hirdetés

Az északnyugat-lengyelországi Krapiel községben a helyi gazdákkal szombaton rendezett találkozón Karol Nawrocki elmondta: az éppen aláírt tervezet egyik eleme a lengyel agrárpolitikai rendszer fejlesztését szabályozó törvény preambulumának módosítása. Ennek értelmében a kormány köteles lenne megvédeni Lengyelországot az EU-Mercosur-megállapodás következményeitől, valamint az ukrajnai mezőgazdasági termékek beáramlásától.

A preambulumba foglalt rendelkezés „lehetőséget ad a politikai osztálynak arra, hogy kiálljanak a lengyel gazdákért” – jelentette ki Nawrocki.

Úgy vélte: a megoldás „tetszeni fog a gazdáknak egész Európában”, hiszen a mezőgazdasági termelők más európai országokban is „nagyon aggódnak az EU-Mercosur megállapodás aláírása miatt”. Reményét fejezte ki, hogy az uniós partnerek „ugyanezt az utat fogják követni”, és koalíciót hoznak létre a Mercosur-megállapodás ellen. Az ügyben Nawrocki következetes kiállást ígért a nemzetközi porondon.

Stefan Krajewski lengyel mezőgazdasági miniszter múlt hétfőn az RMF FM kereskedelmi rádióban elmondta: tárcája a lengyel mezőgazdaság versenyképességét veszélyeztető EU-Mercosur megállapodás elfogadását blokkoló kisebbség létrehozására törekszik az európai színtéren, de jelenleg ilyen kisebbség nem létezik.

Nawrocki agrárügyi tervezete arról is szól, hogy 2036-ig meghosszabbítanák az állami termőföldek eladási tilalmát. A külföldi cégek általi spekulatív földvásárlás megakadályozását célzó jelenlegi lengyel előírások jövőre veszítik hatályukat.

Csütörtökön Nawrocki a közép-lengyelországi Kalisz városában tett látogatása során a Lódz és Varsó közötti óriásrepülőtér (CPK) építéséről szóló tervezetet látta el kézjegyével. Az előző, a Jog és Igazságosság párt vezette kormány kezdeményezéséhez visszatérő javaslat szerint a CPK és a hozzá kötődő gyorsvasúti hálózat 2031 végéig jönne létre, és a jelenlegi kormány által elfogadott projekthez képest több lengyel várost kötne össze.

Pénteken Nawrocki a délkelet-lengyelországi Kolbuszowában egy családtámogatási tervezetet is aláírt, melynek értelmében a két- vagy többgyermekes családokban a szülők nem fizetnének személyi jövedelemadót. Nawrocki Kolbuszowában bejelentette: hétfőn benyújtja a parlamentbe azt a tervezetet is, amely szerint évi 120 ezer zlotyról (11 millió forint) 140 ezer zlotyra (13 millió forint) emelnék azt a küszöböt, amelyen felül nem 12 százalékos, hanem 32 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetni.

Az új államfő külpolitikai tevékenysége kapcsán szombaton Pawel Szefernaker elnöki kabinetfőnök bejelentette: Karol Nawrocki szeptember 3-ra kapott meghívást a Fehér Házba Donald Trump amerikai elnöktől.