Hirdetés

A magyar szövetség honlapja szerint K-2 500 méteren mind a férfiaknál, mind a nőknél rajthoz álltak az augusztus 20-án kezdődő milánói vb-re készülő párosok és mindkét egység, a Kiss Blanka, Lucz Anna páros és Kurucz Levente, Nádas Bence kettős is érvényesítette a papírformát. Előbbiek négy másodperces előnnyel nyerték a nők versenyében, utóbbiak ugyanakkor nem nyertek aranyérmet, mivel a szabályok szerint a magyar bajnokságon kajak párosban nem lehetséges a versenyegyesülés, márpedig a két kajakos különböző egyesület versenyzője.

„Elsősorban azért jöttünk, hogy az idő ellen versenyezzünk. Edzésből jöttünk, edzésben vagyunk, ehhez képest jó pályát tudtunk jönni” – idézte a beszámoló Kiss Blankát, míg Lucz Anna arról beszélt, hogy a felkészülésük jól áll a vb-re. – „Szerintem az időszakhoz képest jól állunk. Nagyjából két hét van még a világbajnoki döntőig, ezt maximálisan igyekszünk kihasználni, hogy minél jobb állapotban legyünk Milánóban.”

Érvényesítette a papírformát K-4 500 méteren az Opavszky Márk, Fodor Bence, Balogh Gergely, Tamási Zsombor kvartett is. A szegedi világkupát megnyerő egység május vége óta most ment először éles pályát versenykörülmények között.

Férfi K-1 500 méteren a szokásoknak megfelelően erős mezőny gyűlt össze. A bajnoki címet Szántói-Szabó Tamás kaparintotta meg, aki nagy csatában múlta felül Hidvégi Hunort. A nőknél ugyanebben a számban Rendessy Eszter diadalmaskodott.

A női kenusoknál mindkét napon kiemelkedett a mezőnyből Bragato Giada és Kisbán Zsófia. Az egyéni számok mellett párosban együtt is lehengerlő teljesítményt nyújtottak a weboldal alapján, s a pénteki ezer és kétszáz méter után szombaton az ötszázat is megnyerték. A két sportoló külön csatát vívott egymással az ob „legeredményesebb versenyzője” címért, a mix négyessel bezárólag pontosan ugyanazt az eredménysort tudták felmutatni. A döntés így a késő délutáni ötezer méterre maradt, amelyen szoros küzdelemben a tiszaújvárosi Bragato győzött, így öt arany-, valamint egy ezüst- és egy bronzéremmel lett a legeredményesebb versenyző.

Férfi kenuban Uhrin Dávid mind a 12 számban rajthoz állt, s összesen 3 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett.

Az egyesületek éremtáblázatát az MVM Szegedi VSE nyerte (14 arany, 7 ezüst, 3 bronz).