Közel lehet a végjáték

Lejárt Donald Trump Vlagyimir Putyinnak adott határideje, ám mint ahogy jó esély volt rá, az ultimátum nem hozott tűzszünetet, és egyelőre elmaradnak az Oroszországgal szemben kilátásba helyezett százszázalékos büntetővámok is. Ehelyett az amerikai elnöki megbízott, Steve Witkoff moszkvai tárgyalásainak eredményeként kaptunk egy csúcstalálkozót, valamint egy a remények szerint a háború befagyasztásához vezető, területcseréken alapuló rendezési terv körvonalait. S hogy miért így alakult a helyzet? Ne felejtsük el, hogy Donald Trumpnak, így a csúcstalálkozónak is az elsődleges célja – ebben Vlagyimir Putyin is partner – az Egyesült Államok és Oroszország közötti nagyhatalmi viszony rendezése, beleértve a diplomáciai kapcsolatok normalizálását, a globális erőegyensúly megőrzését, valamint az energetikai és gazdasági együttműködést. Ez azonban nehezen képzelhető el az ukrajnai háború lezárása nélkül.

A két elnök augusztus 15-én Alaszkában találkozik. Előzetesen felmerült, hogy a találkozóra az Egyesült Arab Emírségekben, Szaúd-Arábiában vagy Katarban kerülhet sor, de szóba jött szokás szerint Isztambul, rutinszerűen ajánlkozott Minszk is, új elemként pedig ott forgott a sajtóban Róma és Budapest neve is. Aztán mindenki meglepetésére lett belőle Alaszka, így Vlagyimir Putyin lehet az első orosz vezető, aki ellátogat a még a XIX. században az Egyesült Államoknak eladott egykori orosz területből lett amerikai államba. Persze egyesek azonnal felvetették, hogy a helyszín kiválasztása erődemonstráció Trump részéről, míg mások szerint ez inkább a gyengeség jele, hiszen megtörik Putyin nemzetközi elszigetelése azzal, hogy Amerikába látogathat. Ám sokkal prózaibb okok, mindenekelőtt biztonsági megfontolások dönthettek Alaszka mellett. Ide tényleg nehéz lenne illetékteleneknek beszivárogni és megzavarni a csúcsot, de az is szempont lehetett, hogy Putyin az orosz légtérből itt közvetlenül léphet át az amerikaiba, így az utazáshoz semmilyen külső szereplő bevonására nincs szükség. Arról nem is beszélve, hogy a következő találkozóra pedig – mert sikeres megbeszélések esetén ez elkerülhetetlen – orosz földön kerülhet sor, ami önmagában véve is a Kreml diplomáciai sikere lenne.

Mint ahogy a mostani személyes találkozót is egyértelműen komoly eredményként értékelhetik mind Moszkvában, mind pedig Washingtonban. Nem véletlen, hogy nem tetszik ez a forgatókönyv sem az európai „tettre készeknek”, sem pedig Kijevnek. A nyugati sajtó szkeptikus a lehetséges áttöréssel kapcsolatban, a jelenlegi helyzetet szokás szerint 1938-hoz hasonlítja, és a megállapodást már most ultimátumként élik meg. Attól tartanak, hogy az amerikai és az orosz elnök Ukrajna feje felett és lényegében a legfőbb orosz feltételeket elfogadva egyezik meg. Bármennyire is fáj azonban ez Kijevnek és támogatóinak, a háború befejezéséhez a leggyorsabb utat Trump és Putyin közvetlen tárgyalása jelenti. Ennek alternatívája a harcok elhúzódása, aminek végén jó eséllyel érvényesül az orosz fölény, és a felőrlő taktika megtöri az ukrán ellenállást, vagy egy patthelyzet, de ennek kisebb a valószínűsége. Ami biztos, hogy mindkét esetben halottak újabb tízezreivel kellene számolni.

De nézzük, milyen alku is körvonalazódik az alaszkai találkozó előtt. A megállapodás lényegében a háború befagyasztását, Putyin területi nyereségének megszilárdítását, valamint a tűzszünet és a végleges béke megállapításáról szóló technikai tárgyalások előkészítését célozza. A jelenleg az asztalon lévő elképzelések értékeléséhez fogadjuk el az ismert elemző, Anatol Lieven gondolatait, aki szerint egy ilyen háború után nincs ideális megállapodás. Az azonban, amely most formálódik, jó iránynak tűnik a reálisan kitűzhető célok tekintetében.

A csepegtetett és kiszivárgott információk szerint amerikai és orosz tisztviselők olyan területi megállapodáson dolgoznak, amelynek értelmében Oroszország a jelenlegi harcvonalak mentén leállítja az offenzíváját Ukrajna Herszon és Zaporizzsja régióiban. Ukrajna ugyanakkor kivonná a csapatait a Donbasz két úgynevezett népköztársaságának még általa ellenőrzött területeiről – ez a régió területének mintegy 25 százaléka –, cserébe az orosz erők talán az alkotmányosan el nem csatolt szumi, valamint a harkivi területről vonulnának ki. Az orosz fennhatóság alá kerülő részek státusáról a döntést 49 vagy 99 évre elhalasztanák, magyarán csak de facto ismernék el Oroszország részeként. A javaslat legkritikusabb pontja az ukrán erők kivonulása a Donbaszból, Washington azonban alighanem megértette, hogy Pokrovszk és Kosztyantinyivka/Konsztantyinovka eleste csak idő kérdése, és ezt a régiót az orosz erők mindenképpen ellenőrzésük alá fogják vonni – enélkül nem köthetnek békét –, ezért értelmetlen a további ellenállás és észszerűbb e területek feladása. Ezen kívül más elemekkel együtt ez olyan ajánlat, amelyet Moszkva nehezen utasíthat vissza, így közelebb hozza a megállapodást és a háború végét. Az is érthető, hogy Ukrajna szempontjából nagyon kemény feltétel saját területről harc nélkül kivonulni. Ez egyrészről rendkívüli módon rombolja a morált, másrészről politikailag is életveszélyes lépés. Persze az is igaz, Kijevnek nem nagyon van választása.

A javaslat értelmében ezeket a lépéseket két szakaszban tennék meg. Az elsőben a két fél kivonná a csapatait az említett régiókból, a frontot befagyasztanák, majd a másodikban Trump és Putyin egyeztetné a végleges békemegállapodás részleteit, amelyeket megtárgyalnának Zelenszkijjel is. A források figyelmeztetnek, hogy a feltételek és tervek még kidolgozás alatt állnak és változhatnak. Nem ismeretes, hogy Moszkva hajlandó-e lemondani bármely elfoglalt területről, beleértve a zaporizzsjai atomerőművet is. Emellett szó van teljes körű, illetve egy „szelektív”, a légi csapásokat szüneteltető tűzszünetről is.

Az Egyesült Államok ezekhez az elképzelésekhez igyekszik megnyerni Ukrajna és európai szövetségesei támogatását. Ennek jegyében Trump elnök még Steve Witkoff moszkvai tárgyalásai után felhívta az európai vezetőket, valamint az ukrán államfőt, a hét végén pedig J. D. Vance alelnök és Witkoff Londonban egyeztetett a „tettre készek” koalíciójának, valamint Ukrajnának a képviselőivel. Az ezután kiadott nyilatkozat inkább az európaiak fenntartásait hangsúlyozza, így a területcserét csak egyenlő alapon tartják elfogadhatónak, emellett követelik, hogy a tárgyalásokon legyen ott Zelenszkij elnök is. Az ukrán vezető elutasította, hogy Ukrajna – mint fogalmazott – területek önkéntes feladásával jutalmazza az agresszort. Az alkotmányra hivatkozott, amely azonban csak a területvesztés elismerését köti referendumhoz, a katonai kivonulást nem.

Zelenszkijnek két lehetősége van. Az első, hogy teljes egészében visszautasítja az amerikai–orosz megállapodást, amely döntés magában hordozza az amerikai segélyek teljes leállítását, beleértve a hírszerzési információk átadását is. Putyin elnök ez esetben elégedett dőlhetne hátra, mivel ez jelentősen gyengítené Ukrajna pozícióját a csatatéren. A második lehetőség az, hogy beleegyezik a csapatok kivonásába a donecki régióból, ugyanakkor megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni – biztonsági garanciákat, fegyverszállítást, gyorsított EU-csatlakozást stb. – ebből a helyzetből. Kijev és az európaiak a fő feladata racionálisan most az lehet, hogy megpróbálják a legjobb feltételeket kialkudni Donald Trumpnál. Arra ugyanis kevés az esély, hogy közel a megállapodáshoz a Fehér Ház elejtené ezt a követelést. Egyáltalán nem lehet kizárni azonban azt sem, hogy Kijev és támogatói előbb csak a megállapodás felpuhításával próbálkoznak, ám amennyiben ezt elégtelennek látják, akkor olyan lépéshez folyamodnak – például a kurszkihoz hasonló betörés –, amellyel zátonyra futtathatják a tárgyalásokat, és jó kommunikációval megpróbálják az egész kudarcot Moszkva számlájára írni, így vele szemben büntetőintézkedéseket kikényszeríteni.

A Kreml először látszik elfogadni az amerikai rendezési tervet, ám amennyiben azt a csúcstalálkozóig átírják, akkor aligha lesz ilyen készséges. Ha ugyanis Vlagyimir Putyin azt érzi, hogy Trump elnök jelentős mértékben az Amerika szövetségesi hitelessége megőrzésének kényszeréből fakadóan rá nehezedő nyomás súlya alatt bizonytalankodik, avagy nincs elegendő mozgástere az ígéretek garantálásához, akkor megint megakadhat a rendezési folyamat. Annak ellenére, hogy megfelelő ajánlat esetén Moszkvát is a megegyezésre szorítják bizonyos gazdasági kényszerek, és nem szeretné a túlzott keménykedéssel eljátszani azt az esélyt sem, amit Trump adott neki azzal, hogy globális hatalomként kezeli. Közben azt is figyelembe kell venni, hogy Putyin ugyanakkor a harctéri fölény miatt nem kényszerül kompromisszumra, és Oroszországnak a szankciókhoz való alkalmazkodása csökkenti Trump nyomásgyakorlási képességét. Így aztán egy mindenre kiterjedő és stabil tűzszünetben alighanem csak Putyin feltételei mellett, Európa háttérbe szorításával és Ukrajnának a realitásokkal történő szembesítésével lehet megegyezni. Ha az idén a békemegállapodást is sikerül megkötni, az Donald Trumpnak hozhat egy Nobel-békedíjat, ám ennek ellenére arra csak az idő adja majd meg a választ, hogy ez a rendezés stabilitást eredményez-e, vagy csak egy időre befagyasztja a konfliktust.