Fotó: Leo Pérez, IPHES-CERCA
Hirdetés

„Ez egyértelmű bizonyítéka egy erőszakos konfliktusnak” – mondta Carlos Tornero, az ásatás vezetője, akinek csapata július 8-án jelentette be a felfedezést.

A Roc de les Orenetes, vagyis „Fecskék sziklája” nevű katalán barlang korábbi feltárásai során már több ezer emberi csontot hoztak felszínre. Számos maradványon töréseket és vágásnyomokat találtak, amelyeket kőhegyű lándzsák, nyílvesszők, valamint réz- és bronzfegyverek okozhattak. A kutatók korábbi elemzései szerint ezek a sebek a más közösségekkel vívott összecsapásokból származtak; a legújabb lelet pedig tovább erősíti ezt a feltételezést.

A most előkerült bordadarabba beékelődött nyílhegyet hátulról lőtték ki, a lövedék a lapocka alatt, a mellkas oldalán hatolt be. Tornero szerint az áldozatnak esélye sem volt arra, hogy kitérjen a lövedék elől. A támadó kiléte nem ismert, de valószínűleg egy ellenséges csoporthoz tartozott, amely a barlangban elhantolt közösség tagjaival vívott véres harcot, feltehetően területi viták vagy az erőforrások megszerzése miatt.

A konfliktusokat Kr. e. 2550 és 2150 közé datálják.

A szakértő úgy véli, hogy a barlangban nyugvó emberek egy korai bronzkori földműves klán tagjai lehettek, míg támadóik inkább nomád vadászok voltak. Érdekesség, hogy a nyílhegy nem okozott azonnali halált: a bordacsonton látható gyógyulási nyomok arra utalnak, hogy sebesült személy hosszabb ideig életben maradt.

Tornero szerint a barlangban talált nyílhegyek mind valaha emberi testbe fúródva kerültek a temetkezési helyre. A Roc de les Orenetest 1969-ben fedezték fel, és eddig mintegy 60 ember maradványait tárták fel; közülük sokan harci sebeket viseltek. A területnek egyelőre mindössze egyharmadát kutatták át, így további hasonló leletekre is számítanak.

Az új felfedezés nemcsak új fejezetet nyit a bronzkori összecsapások megértésében, hanem végérvényesen megerősíti Tornero azon véleményét, hogy a barlangban nyugvók nem csupán áldozatai voltak a küzdelmeknek, hanem időnként maguk is aktív résztvevői lehettek halálos összecsapásoknak.

(forrás)