Hirdetés

„Mentől jobban kiélesedik hát a világválság, annál inkább nyer jelentőségében a kultúra, az az egyedüli varázsszer, amely még haldokló nemzetekben és társadalmakban is új életet tud fakasztani… Ezek a nemzetek életében azok a pillanatok, amikor a vezető kultúrpolitikusokra a legnagyobb felelősség nehezedik” – írja gróf Klebelsberg Kunó (1875–1932), a Horthy-korszak kiemelkedő vallás- és közoktatásügyi minisztere, Szeged országgyűlési képviselője.

Ennek szellemében Klebelsberg a kiutat az oktatás, tudomány, sport és művészetek kiemelt fejlesztésében látta, amihez igénybe vette a népszövetségi kölcsönt, a Rockefeller Alapítvány nagylelkű segítségét és a helyi közösségek hozzájárulását.

Mai mértékkel nézve is hihetetlennek tűnik, a GDP 10-15 százalékát fordította ezen célokra. Hatalmas népiskola-építési akciója során mintegy 5000 népiskolai objektum létesült 1926–1930 között, kétötöd részük a világválság (1929–1933) idején (lásd április 9-i számunkat). Törvénnyel kötelezte a birtokosokat az építkezésekre, a helyi lakosok kubikosmunkával segítettek. A tanyaközpontnak is számító iskolákban 3 szobás tanítói lakás, kápolna, tangazdaság, gyakran orvosi rendelő, védőnői lakás, posta is volt. Szegeden és környékén 120 iskolai tanterem, 46 szertár, 35 tanítói lakás, 18 új iskola épült. A megcsonkított kis országban 1929–1930 között a tanító személyzet száma ezerrel növekedett. Az Európa élvonalába tartozó hét szegedi klinika (715 ágy) felépítése is jelentős részben erre az időre esett komoly városi hozzájárulással, munkaalkalmakat is teremtve. Ugyancsak a világválság idején épült fel Közép-Európa egyik legszebb terén a Dóm téri épületegyüttes, amelyet a szegediek ma is a megye első számú látványosságának tartanak. Itt kapott tanszéket Szent-Györgyi Albert is, akit Klebelsberg hívott haza Cambridge-ből, és itt nyerte el 1937-ben a Nobel-díjat.

(Folytatjuk)

Kapcsolódó cikkünk