Legendás otthont hagyna maga mögött az Európába költöző Angelina Jolie
Hollywood történelmének egy darabjára teheti rá a kezét egy nagyon módos ember, Angelina Jolie ugyanis búcsút int annak házának, amiben egykor a Tízparancsolat rendezője, Cecil B. DeMille is élt.
Sajtóhírek szerint Angelina Jolie eladná azt a luxusházat, amely egykor a híres filmrendező, Cecil B. DeMille otthona volt. A színésznő 2017-ben vette meg az ingatlant 24,5 millió dollárért – értesült a Page Six.
A Los Angeles-i Los Feliz kerületben található ház több mint kéthektáros telken áll. Itt élt a Tízparancsolat című film rendezője majdnem 40 évig, 1959-ben bekövetkezett haláláig. Az 1913-ban épült villa 6 hálószobával és 10 fürdőszobával rendelkezik, összesen több mint 11 ezer négyzetméter lakóterülettel – írja az amerikai portál nyomán az Index.
A házhoz tartozik még négy kandallós szoba, egy nagy borospince, egy teaház, és gyönyörű kilátás nyílik a Griffith Csillagvizsgálóra. A birtokon gondozott kertek és medence is található, amelyet mindkét oldalon szökőkutak díszítenek.
Jolie a járvány idején itt volt karanténban a gyerekeivel, és barátainak is menedéket adott, amikor az erdőtüzek miatt el kellett hagyniuk otthonukat. 2021-ben a brit Vogue magazinnak így beszélt a házról:
Azt akartam, hogy közel legyen az apjukhoz, aki csak ötpercnyire lakik innen.
Célzott ezzel volt férjére, Brad Pittre. A pár 2016-ban vált el, és nyolc éven át pereskedtek a vagyon felosztása és a hat gyermek felügyeleti joga miatt. Tavaly a legtebb dologgal kapcsolatban megegyeztek, de még mindig vitáznak egy 500 millió dollár értékű francia szőlőbirtok miatt.
„Kicsit izgultam, amikor beköltöztünk” – mesélte Jolie 2021-ben. „Olyan volt, mintha belopóztam volna oda, ahol DeMille és Charlie Chaplin találkozgatott. A legjobban azt szeretem, hogy nincs külön szórakozószoba, viszont sok kis út és hely van, ahol lehet sétálni és gondolkodni” – fogalmazott.
A Los Angeles Times szerint a házat eredeti stílusában újították fel, megőrizve a régi részleteket, mint a finom díszítések és a francia ajtók. Az ingatlanba alábbi videón keresztül szerezhet bárki betekintést:
