A vezérkari főnök jóváhagyta a Gázai övezetet érintő műveleteket
Éjal Zamir izraeli vezérkari főnök lényegében jóváhagyta a Gázai övezetet érintő műveletekről szóló tervet a zsidó állam hadseregének szerdai bejelentése szerint.Zamir az elképzelésre a reggel folyamán, katonai és hírszerzési vezetők részvételével tartott egyeztetésen bólintott rá, amelyen megvitatták a hadsereg legutóbbi műveleteit is, köztük a Gázaváros Zejtún nevű külső kerülete ellen kedd este kezdődött légicsapásokat is.
A The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli lap úgy tudja, a vezérkari főnök és a hadsereg más parancsnokai várhatóan csütörtökön mutatják be a Gázaváros elfoglalására vonatkozó terveket Jiszráel Kac védelmi miniszternek.
A Times of Israel című lap azt közölte, hogy a megbeszélésen a vezérkari főnök hangsúlyozta a fegyveres erők felkészítésének fontosságát, valamint előkészületeket javasolt a tartalékosok mozgósítására is.
Az izraeli biztonsági kabinet által a múlt héten jóváhagyott terv szerint a hadsereg lépésenként „átvenné az irányítást” Gázavárosban, miközben humanitárius segítséget biztosítana a civil lakosságnak a harcokon kívüli övezetekben.
Zamir korábban bírálta a gázai hadműveletek kiterjesztéséről – a többi között Gázaváros elfoglalásáról szóló – terveket azt kifogásolva, hogy az újabb hadművelet kimeríti az izraeli erőket, és veszélyeztetheti a mintegy húsz, még élő túsz életét, miközben súlyosabb logisztikai és morális felelősséget ró a katonákra.
Gázavárost a hadsereg nem sokkal a gázai háború 2023 októberi kitörése után elfoglalta, ám később kivonult onnan.
