Orosz Oreshnik rakéták egy vontató-pótkocsin
Fotó: shutterstock.com/VideoFromEveryWhere

– Ez számunkra elsősorban a stratégiai elrettentés fontos eleme. Az államfő utasításának megfelelően mindenre készen kell állnunk. Látjuk a helyzetet nyugati és északi határainkon, és nem tudjuk nyugodtan nézni a militarizálódást és a katonai aktivitást. Nyitottságunkat és békeszeretetünket demonstráljuk, de a puskaport mindig szárazon kell tartani – idézi szavait a Belta hírügynökség.

Hirdetés

A szeptember 12-16. között Fehéroroszországban megrendezendő közös hadgyakorlaton az Oresnyik rakétarendszer használatának tervezését is gyakorolni fogják. Ez a rendszer, amelyet Oroszország az év végéig telepít a szoros szövetségesének számító országban, nukleáris robbanófejek hordozására is alkalmas.

Július végén a fegyveres erők vezérkari főnöke, Pavel Muravejko, a köztársaság védelmi miniszterhelyettese kijelentette, hogy a forgatókönyvben nincs helye támadó manővereknek, azok kizárólag védekező jellegűek.