„Szebb és minden tekintetben érdekesebb vidéket alig lehet elképzelni Borszék környékénél, mintha a mindenható természet egy varázskertbe akarta volna foglalni az isteni jóság e helyét, hogy azt ne csak hasznossá, hanem gyönyörködtetővé is tegye…” – írja Orbán Balázs A Székelyföld leírása című könyvében. És aki járt már a Bor-patak völgyében, megküzdött az Erdélyt Moldvával összekötő főút szerpentinjeivel, tudja, hogy Orbán Balázs egyáltalán nem túlzott. Jóllehet már csak a csodálatos táj és a páratlan panoráma miatt is érdemes vállalni a hajtűkanyarokat, és felkapaszkodni a tiszta és hűvös levegőjű, mintegy 900 méter magasan fekvő medencébe, az igazi szenzáció mégiscsak a gyógyvíz, melyet jelenleg is több mint egytucatnyi ásványvíz-, pontosabban borvízforrásból kóstolhatunk. Borvíznek nevezik ugyanis a székelyek azt a természetesen szénsavas ásványvizet, melynek „gyöngyözése” és enyhén savanykás íze a borra emlékeztet.

Fotó: A szerző felvételei

A legrégebbi forrást, a fenyvesek közti kis dolinában fekvő Ős-forrást a legenda szerint egy arra járó beteg pásztor fedezte fel, aki, miután vizét megkóstolta, visszanyerte egészségét. Sajnos az Ős-forrás az 1970-es években folytatott átgondolatlan kőbányászat miatt elapadt, ám természetes gázfeltörésként, azaz mofettaként gyógykezelésre ma is használják, így jó kiegészítője a borvíz-kezeléseknek. Merthogy a borszéki forrásvizek fürdő-, de elsősorban ivókúraszerűen alkalmazva enyhítik az emésztőrendszeri panaszokat, a gyomorégést, a puffadást, illetve támogatják a szervezet méregtelenítő folyamatait. A különleges, enyhén savanykás, a kalciumnak és magnéziumnak köszönhetően pedig fémes utóízű forrásokat, köztük a Lázár-, a László-, a Boldizsár-, a Petőfi- és a Kossuth-kutat az 1800-as években hangulatos épületekbe foglalták, köréjük pedig sétányokat, sok esetben hideg-meleg fürdőt létesítettek.

Fotó: A szerző felvételei

A fürdőváros központjában, a Fő téren találjuk meg az egyik legrégebbi és legjobb minőségű forrást, a látogatók elől elzárt Főkutat, melynek vizét – a szomszédságában található Erzsébet forrással együtt – az 1800-as évek elejétől máig palackozzák. Az évszázadok alatt világszerte ismertté vált borszéki vizet Ferenc József 1873-ban „az ásványvizek királynőjének” nevezte és aranyéremmel jutalmazta, 2004-ben pedig az amerikai Berkeley Springsben „a világ legjobb szénsavas ásványvizének” választották.

Miközben forrásról forrásra járva kortyolgatjuk a borvizet, érdemes szemügyre venni az 1920-as, 30-as években nagyrészt fából készült, ám elegáns kőház benyomását keltő romantikus villákat, melyek, ha romosabb állapotukban is, de hirdetik, hogy

Borszék a Monarchia egyik legszebb és legelegánsabb fürdőhelye volt.

A villák közül az elmúlt néhány évben többet is felújítottak, ilyen például a ma négycsillagos hotelként működő egykori Mélik szálló, ahol a feljegyzések szerint Blaha Lujza többször is szívesen időzött. Sajnos egyre pusztul azonban a fürdő csaknem egy évszázadig legreprezentatívabb épülete, a Remény szálló, amely fénykorában 28 szobával, étteremmel és kaszinóval várta elegáns vendégeit. Ottjártunkkor ponyvával takarva, az összedőlés határán állt.

A borszéki látogatás során mindenképp érdemes felkeresni a Tündérkert népi feredőt, ahol ásványvizes medence, lábáztatók, napozó- és pihenőhelyek várják a vendégeket, akiket a kézzel festett és hagyományos virágmotívumokkal díszített fatáblák minden, a feredővel kapcsolatos tudnivalóról informálnak. A Tündérkerttől rövid sétával érhetjük el a medvebarlangot, egy hatalmas sziklákkal és mély hasadékokkal tűzdelt természetes karsztképződményt, ahol a legenda szerint egykor medvék is tanyáztak, illetve a nyáron is hideg jégbarlangot, melynek belsejében a jég csak késő tavasszal, nyár elején olvad el. Ha pedig valakiben még maradt energia, egy hosszabb túrával a Bagolyvárhoz, vagyis egy meredek sziklán álló, csodálatos panorámájú kilátóhoz is eljuthat. A borszéki erdei ösvényeken azonban nem árt vigyázni.

A medvét és viperát jelző táblák valós veszélyre figyelmeztetnek!

Hirdetés