Hirdetés

Contreras Aguilar az MS-13 nemzetközi bűnszervezet tagja volt, amely a világ egyik legbrutálisabb, több országban működő bandája. Az 1980-as években, salvadori bevándorlók által alapított szervezet együttműködik mexikói drogkartellekkel, nő- és gyermekkereskedelemmel is foglalkozik, tagjait pedig gyakran különösen kegyetlen rítusok – például machetés kivégzések elvégeztetése – révén “avatják be”.

A férfit 2018-ban tartóztatták le több MS-13 taggal együtt, miután 2016-ban két tinédzsert is meggyilkoltak Virginia államban. Az ügyészség szerint Aguilar rendelte meg a 17 éves Edvin Mendez és a 14 éves Sergio Triminio kivégzését, mert azt gyanították, hogy a fiatalok rivális banda tagjai, illetve rendőrségi informátorok voltak. A 14 éves Triminio meggyilkolását a nyomozók szerint videóra is vették: a felvételen a fiú a földön fekszik, miközben többen késekkel és machetével támadják.

A 14 éves áldozat, Sergio Triminio

Aguilart 2021-ben 252 hónap börtönre ítélték. Ő azt állítja, korábban az FBI informátora volt, és emiatt többször is merényletet kíséreltek meg ellene a börtönben. Panaszai szerint a hatóságok nem biztosítottak számára kellő védelmet, sőt, olyan intézményekbe helyezték át, ahol aktív bandatagok között kellett élnie.

Első keresetét Merrick Garland volt amerikai igazságügyi miniszter ellen 2024 elején elutasították. Nem sokkal később kezdte magát “transznemű nőként” azonosítani, hormonkezelést kért, és női börtönbe való áthelyezésért küzdött. 2024 augusztusában a BOP ellen is panaszt nyújtott be, amelyben többek között női fehérneműt, sminket, hajfestéket és egyéb kozmetikumokat követelt, azt állítva, hogy ezek hiánya “öngyilkosságba sodorhatja”.

2025 júniusában aztán Donald Trump ellen is pert indított, ideiglenes bírósági végzést kérve, hogy a BOP ne alkalmazzon férfi őröket a motozásánál, és ne hajtsa végre azt az elnöki rendeletet, amely megtiltja, hogy férfi elítélteket női börtönökbe helyezzenek át. Aguilar szerint ez a szabály “nemi alapon diszkriminál”.

A keresetben az is szerepel, hogy korábban – Trump rendelete előtt – a BOP minden „transznemű nőnek” (magát nőnek mondó férfinak), köztük neki is, biztosított női fehérneműt és kozmetikumokat. Ma azonban ez már nem így van, ami szerinte “súlyos pszichológiai és érzelmi károkat” okoz, és súlyosbítja a nemi diszfóriáját. Emellett azt is sérelmezi, hogy a börtönszemélyzet “szándékosan” férfiként szólítja, ami állítása szerint tovább rontja lelkiállapotát.

Az ügy jól mutatja, miként használhatják ki erőszakos bűnözők a “nemi identitás” körüli vitákat arra, hogy enyhébb elbánást és biztonságosabb, számukra kedvezőbb körülményeket harcoljanak ki még akkor is, ha súlyos, kegyetlen bűncselekmények miatt töltik hosszú börtönbüntetésüket.