Nem introvertált, nem extrovertált. Akkor mi?

Dr. Rami Kaminski amerikai pszichiáter több mint negyven évnyi klinikai tapasztalattal a háta mögött új fogalmat vezetett be a pszichológiába: az otrovertáltat.

A New Scientist nevű tudományos folyóirat honlapjára írt cikkében Rami Kaminski elmeséli, hogy 9-10 éves korában csatlakozott a cserkészmozgalomhoz. Megkapta az egyenruhát, részt vett az ünnepélyes fogadalomtételen, ahol minden gyerek áhítattal ismételte a cserkészvezető szavait. De ő, miközben mantrázta az ünnepélyes fogadalomtétel szövegét, azt vette észre magán, hogy semmit sem érez. Nem érintette meg a közösséghez való tartozás élménye: cserkésztársaival ellentétben nem érzett sem lojalitást, sem vonzódást.

Ez volt az első pillanat, amikor felismerte, hogy másként működik, mint a többi gyermek, mert míg számukra a csoporthoz tartozás szent és meghatározó élmény volt, ő érzelmileg teljesen kívül maradt az eseményen.

Kaminski szerint a legtöbb ember számára nehezen elképzelhető, milyen az, amikor valaki nem érez különösebb vonzalmat vagy lojalitást egyetlen közösség iránt sem. Sokan hajlamosak ezt pszichológiai rendellenességként értelmezni. Klinikai pszichiáterként eltöltött négy évtizedes praxisa során azonban világossá vált számára, hogy számos páciens nem a közösségi kötődés hiányától szenved, hanem egyszerűen egy eddig figyelmen kívül hagyott személyiségtípust képvisel.

Ezek a páciensei nem szenvedtek a közösségi kötődés hiányától, ők sosem vágytak rá igazán. Nem éreztek sem lojalitást, sem belső vonzódást egyetlen csoport iránt sem, és mégis mélyen, intenzíven tudtak kapcsolódni. Csak nem úgy, ahogy azt a társadalom elvárja. A legtöbb kollégája gyorsan címkézett: „elidegenedés”, „szociális defektus”, „nárcisztikus vonások”, „kötődési zavar”. Ahogy Kaminski egyre több ilyen esettel találkozott, a mintázat világossá vált: ezek az emberek nem introvertáltak, hiszen nem félnek a társaságtól, de nem is extrovertáltak, hiszen nem keresik a társaságot. Az ilyen emberek nem illeszkednek a fenti hagyományos személyiségkategóriákba, ezért Kaminski új nevet adott ennek a különálló típusnak, amikor megalkotta az otrovertált fogalmát. A szó alapja a spanyol „otro”, ami azt jelenti: „más” vagy „egyéb”, utalva ezzel arra, hogy az otrovertáltak teljesen másfajta személyiséget képviselnek, mint az eddig ismert típusok.

Lássuk, milyen tulajdonságok jellemzik leginkább az otrovertált személyiséget!

Ezek az emberek nem magukba fordulnak, mint az introvertáltak, és nem a társaság középpontjában állnak, mint az extrovertáltak, hanem máshová irányul a figyelmük.

Mivel nem kötődik egyetlen csoporthoz sem, nem korlátozzák sem a múlt örökségei, sem a közösségi szabályok, gondolatai és alkotásai valódi szabadságban születhetnek. Ez lehetővé teszi, hogy eredeti ötletekkel álljon elő, amelyeket nem torzít el a csoportgondolkodás. Felismeri, amikor a közösség véleménye túl erősen befolyásolná, és képes megmaradni saját belső meggyőződése mellett. Nem érzi szükségét, hogy alkalmazkodjon a többség elvárásaihoz. Nem aggódik amiatt, hogy kilóg a sorból, számára az eltérés nem hiba, hanem lehetőség. Mivel nem tagja egyetlen csoportnak sem, nem fenyegeti a kizárás veszélye, így nem kell félnie a társadalmi elutasítástól. Nem igényel külső megerősítést, és nem támaszkodik másokra érzelmi támogatásért. Nem érzi szükségét, hogy meggyőzze a környezetét arról, hogy ő értékes vagy helyesen gondolkodik.

A társadalom azt sugallja, hogy valódi emberi kapcsolatok csak akkor jöhetnek létre, ha valaki aktívan része egy csoportnak, legyen az család, munkahelyi közösség, politikai tábor vagy kulturális közeg. Kaminski szerint ez a nézet félrevezető, mert az otrovertáltak esetében a hovatartozás hiánya nem egyenlő a kapcsolatok hiányával. Az otrovertáltak nem vesznek részt pletykákban vagy társasági játszmákban, és gyakran kívül maradnak a családi konfliktusok érzelmi hálóján. Ez a kívülállás azonban nem elszigeteltséget jelent, hanem tisztább, mélyebb kapcsolódási lehetőséget azokkal az emberekkel, akikhez őszinte, belső kötődés fűzi. Nem a csoporttagság alapján választanak barátokat, hanem belső rezonancia alapján. Az otrovertáltak nem építenek széles társas hálót, de amit építenek, az mély, őszinte és tartós.

Egy otrovertált munkavállaló nem érzi szükségét, hogy csapatjátékosként azonosítsa magát. Nem vesz részt a céges bulikon, nem csatlakozik informális csoportokhoz (pl. kávézós klikkekhez), és nem érdekli, hogy beilleszkedik-e. Önállóan dolgozik és nem keresi a főnök vagy a kollégák elismerését, csak a saját mércéje számít. Egy otrovertált nem társadalmi elvárásokra építi párkapcsolatát, számára idegenek az olyan kijelentések, mint „a férfi dolga”. Saját belső értékrendje szerint működik, és nem érdekli, mások mit gondolnak a kapcsolatukról.

Kaminski meggyőződése, hogy minden ember otrovertáltként születik, vagyis olyan belső irányultsággal, amely természetesen kerüli a felszínes társadalmi zajt, és inkább a mély, őszinte kapcsolódásra törekszik.

Egy kisgyermek például nem azért szeret valakit, mert az illető „apa” vagy „tanár” vagy „férfi”, hanem mert érzi a kapcsolatot, a biztonságot, a rezonanciát. Ez az állapot még mentes a társadalmi szerepektől, elvárásoktól és címkéktől. Ahogy az ember növekszik, a kulturális kondicionálás – az iskola, a média, a családi minták, a társadalmi normák – fokozatosan ráneveli arra, hogy az identitását csoporttagságokon keresztül határozza meg: „légy jó gyerek!”, „egy férfi nem sír”, „a nőnek illik kedvesnek lennie”, „a mi családunk ilyen”. Ezek az üzenetek lassan elhomályosítják az eredeti otrovertált irányultságot, és az egyén elkezd alkalmazkodni, szerepeket játszani, és a kapcsolatait is csoportidentitásra építeni, nem belső rezonanciára. Kaminski szerint az otrovertáltság nem tűnik el, csak háttérbe szorul, azaz bármikor visszatérhetünk ehhez az állapothoz, ha tudatosan leválunk a külső elvárásokról.

Rami Kaminski 2023-ban megalapította a The Otherness Institute-ot (magyarul Másság Intézet), amelynek célja, hogy tanulmányozza az általa bevezetett új személyiségtípust. Az intézet mottója: „Akik úgy érzik, nem tartoznak sehová, itt otthonra lelhetnek.” Nemrég jelent meg az otrovertáltakról szóló könyve, amelynek címét magyarra úgy fordítanánk, hogy „Hogyan boldogulnak a kívülállók a beilleszkedők világában?”