Hirdetés

Alaszka története jól példázza, hogy a két nemzet múltja és földrajzi kapcsolatai sokkal szorosabbak annál, mint amit a hidegháborús szembenállás óta sokan feltételeznek. A XVIII. század elején a mindössze 82 kilométer széles Bering-szoros inkább összekötötte, semmint elválasztotta a kontinenseket: szibériai kereskedők, orosz ortodox misszionáriusok és az őslakos iñupiat, illetve jupik közösségek tagjai szabadon közlekedtek, házasodtak és vadásztak a két part között.

Az amerikai fennhatóság alá került területen az orosz kultúra nyomai ma is kézzelfoghatók: hagymakupolás orosz templomok, orosz vezetéknevű lakosok és múzeumokban őrzött, a cári időkből származó tárgyak emlékeztetnek a közös múltra.

Az összefonódás talán leglátványosabb jelképei a Diomede-szigetek: a szélfútta vulkanikus sziklák alig 3,8 kilométerre fekszenek egymástól, de a kisebb, Little Diomede az Egyesült Államokhoz, a nagyobb, Big Diomede viszont Oroszországhoz tartozik. A két sziget között nemcsak ország-, hanem időbeli határ is húzódik: a nemzetközi dátumhatár miatt Big Diomede 21 órával „jár előrébb” szomszédjánál – ezért nevezik a helyiek a párost „A Tegnap és Holnap Szigeteinek”.

Manapság a nagyobbik sziget lakatlan, csupán egy orosz határőr-állomás működik rajta. Little Diomede körülbelül 80 lakosa – többségük iñupiat őslakos – a nyugati part egyetlen sík területére épült faluban él, meredek sziklafalak és a tenger közé szorulva. Hetente egyszer érkezik helikopter Nome városából a postával és alapvető árucikkekkel, de a köd és a szél gyakran napokra megbénítja a közlekedést. Az itt élők ma is főként halászattal, fóka- és rozmárvadászattal, valamint tengeri madarak elejtésével tartják fenn magukat.

Az őslakos közösségek jóval a mai határok kialakulása előtt mindkét szigeten jelen voltak, és még az 1867-es amerikai felvásárlás után is több mint nyolcvan éven át egyetlen közösségként éltek. A változás 1948-ban következett be: a hidegháború kezdetén a Szovjetunió kitelepítette Big Diomede lakóit a szárazföld belsejébe, szétszórva őket Szibéria különböző településein, és lezárta a határt. Így jött létre az úgynevezett „Jégfüggöny”. Little Diomede lakói közül ma is sokan tudják, hogy rokonaik Oroszországban élnek, bár a határ miatt évtizedekig nem találkozhattak velük.

„A családokat hirtelen szétválasztotta a Bering-szoros” – idézte a BBC Charles Wohlforth írót, aki To Russia With Love című könyvében részletesen bemutatja az alaszkai-orosz kapcsolatok történetét. Elmondása szerint ezek a családi kötelékek mintegy negyven évre teljesen megszakadtak. A fordulat 1988. június 13-án jött el, amikor a Friendship Flight nevű különjárat Nome városából az oroszországi Providenyába vitte a politikusokat, közösségi vezetőket és idős alaszkai őslakosokat, hogy évtizedek után újra találkozhassanak rokonaikkal.

Iñupiat gyermekek
Fotó: George Burba / Shutterstock.com (archív)

David Ramseur, aki ebben az időszakban Alaszka kormányzójának sajtófőnöke volt, a BBC-nek úgy fogalmazott: „Ezzel egy nagyjából 25 éven át tartó, jó kapcsolat vette kezdetét Alaszka és Oroszország között”.

A baráti repülőjárat után a legkülönfélébb csereprogramok indultak: sportolók, újságírók, népzenészek és számos más csoport látogatott át a túlpartra. Az egyik legemlékezetesebb kezdeményezés az 1989-es Bering Strait Expedition volt, amelynek során amerikai és szovjet síelők, kutyaszánosok – köztük alaszkai és csukcsföldi őslakosok – mintegy 1600 kilométert tettek meg a Kamcsatka-félszigettől az alaszkai Seward-félszigetig. A projekt célja az volt, hogy a közös történelemre és az őslakos közösségek közötti, tartós kapcsolatokra irányítsa a figyelmet.

Alaszka és Oroszország földrajzi közelsége és történelmi kapcsolatrendszere a Trump–Putyin találkozón újra az érdeklődés középpontjába került, emlékeztetve arra, hogy a két ország között nemcsak politikai feszültségek, hanem évszázados kulturális kötelékek is léteznek – mindössze egy jégmezőnyi távolságra egymástól.

(forrás)

Little Diomede, 2008
Fotó: Unites States Coast Guard, Petty Officer Richard Brahm