Történelmi videó: Putyin és Trump elnök kézfogása
Megérkezett pénteken Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai rendezést szolgáló amerikai-orosz csúcstalálkozó helyszínére, az alaszkai Anchorage-be.Az élő televíziós közvetítések szerint a két vezető egyszerre szállt ki az elnöki gépekből és indult egymás felé a kiterített vörös szőnyegeken. Donald Trump tapssal és kézfogással fogadta orosz hivatali partnerét. Ezt követően Trump Cadillacjén továbbindultak az Elmendorf-Richardson katonai bázis épületébe.
A kifutópályán egy hatalmas Alaska 2025 felirat volt látható. Négy parkoló harci repülőgép is állt a pályán az Air Force One amerikai elnöki gép, valamint az orosz államfő repülőgépe előtt.
A tervezett időben, közép-európai idő szerint 10 óra előtt megkezdődött Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója az alaszkai Anchorage-ben – jelentették helyszíni tudósításaikban a nemzetközi hírügynökségek.
A résztvevők a tárgyalás megkezdése előtt nem tettek nyilatkozatot, és kérdésekre sem válaszoltak. A tervek szerint a találkozó után tartanak közös sajtótájékoztatót.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház vezető szóvivője előzetesen elmondta, hogy a megbeszélésen amerikai részről Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Steve Witkoff különmegbízott van jelen, a találkozót követő munkaebéden pedig már Scott Bessent pénzügyminiszter, Howard Lutnick kereskedelmi miniszter, Pete Hegseth védelmi miniszter és Susie Wiles, a Fehér Ház kabinetfőnöke is részt vesz.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt közölte, hogy a csúcstalálkozóhoz Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója csatlakozik.
