Hirdetés

Dmitrij Medvegyev rámutatott, hogy az orosz elnök személyesen és részletesen ismertette amerikai hivatali partnerével az ukrajnai konfliktus befejezésének feltételeit.

„A csaknem háromórás beszélgetés eredményeként a Fehér Ház vezetője lemondott az Oroszországra gyakorolt nyomás fokozásáról. Legalábbis egyelőre.”

Medvegyev fontosnak nevezte, hogy a találkozó bebizonyította: lehetségesek a tárgyalások előfeltételek nélkül, és a „különleges hadművelet” folytatásával párhuzamosan.

„A legfontosabb: mindkét fél egyértelműen Kijevre és Európára hárította a felelősséget a jövőbeli eredmények eléréséért a katonai műveletek befejezéséről szóló tárgyalásokon” – vélekedett a volt elnök és kormányfő.