1837. augusztus 22-én nyitották meg az első magyar állandó pesti teátrumot
Amit Széchenyi, Erkel és Déryné is szívvel-lélekkel szolgált
Az első magyar nyelvű állandó pesti teátrum társulata német nyelvi közegben népszerűsítette a magyar kultúrát, ezen belül a nyelvújítás ügyét, de szándéka szerint előmozdította a jó erkölcsre nevelést és a színművészet presztízsének emelését is. A reformkori magyar színház legfontosabb küldetése tehát nem a szórakoztatás, sokkal inkább a nemzet szolgálata volt.
Az állandó Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22-ei megnyitása több szempontból is kivételes jelentőséggel bírt a reformkorban. Bár ebben az időben már Kolozsváron, Miskolcon, Kassán és Balatonfüreden is működtek magyar nyelvű kőszínházak, ezeknek az intézményeknek a társulatai jellemezően nem folyamatosan, hanem akár több hónap kihagyással, ideiglenesen játszottak. Operatagozat híján, az adott korban igen kedvelt műfajt nélkülözve, főként prózai darabokat adtak elő, miközben állandó társulattal sem rendelkeztek.
1837-ig a meglehetősen vegyes, javarészt német etnikumú Pest-Budán jórészt csak német nyelvű társulatok léptek fel, főként a budai városrész Várszínházában. A vándorszínészet korának legnépszerűbb művésznője, Déryné Széppataki Róza így írt a jelenségről időskori visszaemlékezésében:
„…A főbb rendek szégyelltek magyarul beszélni, s ha tudtak is, eltagadták… még a polgárság is.”
Vörösmarty Mihály darabjával kezdődött minden
A magyar nyelvű játékszín megalapításának konkrét szándéka az 1836. évi Országgyűlésen, a Pesten, állami költségen felállítandó Játékszínről szóló törvénycikkben öltött testet. A jogszabály a nyelv pallérozásának előmozdítása mellett már nemzeti ügyként tekintett a magyar nyelvű színjátszásnak otthont adó fővárosi intézmény megalapítására. Bár Széchenyi István a belvárosi Duna-partra álmodta meg az intézményt, a teátrum anyagi forrás hiányában végül egy Grassalkovich Antal herceg által adományozott telken, a mai Múzeum körút és Rákóczi út sarkán, a mostani Astoriánál épült fel részben közadakozásból, nem éppen jó hírű külvárosi környezetben.
A Pesti Magyar Színház társulata 1837. augusztus 22-én Vörösmarty Mihálynak erre az alkalomra írt darabját, az Árpád ébredését vitte színre, gyertyákkal megvilágított színpadon.
Az előjátékot követően Eduárd von Schenk Belizár című szomorújátéka következett.
A színházat eleinte vármegyei irányítással egy részvénytársaság üzleti alapon kívánta fenntartani, de mivel ez a konstrukció nem bizonyult elég rentábilisnak, néhány éven belül az Országgyűlés vette át az intézmény működtetését. A Pesti Magyar Színház az új fenntartóval új nevet is kapott.
A jogutód Nemzeti Színház
A Nemzeti Színház, mint jogutód, 1840. augusztus 8-án rendezhette meg első bemutatóját, amelyen már nemcsak az előjáték, hanem a főműsoridőben bemutatott darab is hazai szerzők tehetségét dicsérte. A Bátori Mária című opera zenéjét ugyanis Erkel Ferenc, míg szövegkönyvét Egressy Béni jegyezte.
Erkel Ferenc munkájának köszönhetően a Nemzeti fokozatosan kezdett felzárkózni az európai színvonalat képviselő művészeti intézmények sorába. A kor ünnepelt – a magyar nyelvű színjátszás ügyét elhivatottan szolgáló – sztárjai, mások mellett a már említett Déryné, Lendvay Márton, Egressy Gábor, valamint Laborfalvi Róza (később Jókai Mór felesége) hatalmas népszerűségre tesznek szert.
Aranykor
A Nemzeti Színháznak a következő évtizedekben kivívott jelentőségére világít rá, hogy Podmaniczky Frigyes, az intézmény akkori intendánsa
egyenesen aranykorként emlegette az 1870-es, 80-as évek, Szigligeti Ede és Paulay Ede színházigazgatók tevékenységével fémjelzett időszakát.
A társulatnak 1908-ig otthont adó, életveszélyesnek nyilvánított épület lebontását követően a Nemzeti Színház néhány évtizedig a Blaha Lujza téren működött tovább.
