A sivatag szerelmese volt a 130 éve született Almásy László
Aranyifjúból lett tudós felfedező az „angol beteg”
Az afrikaiak a Homok Atyjának becézték a Szahara magyar kutatóját, aki rendkívül kalandos élete során repülőgéppel megtett távolsági rekordokat állított fel, autós gyorsasági versenyeket nyert és afrikai vadászexpedíciókon vett részt. Nevét a XX. század végén Az angol beteg című film tette világszerte ismertté, annak ellenére, hogy az alkotás nem festett hiteles képet a magyar kutatóról. Almásy ugyanis hivatalosan nem volt gróf, önként és elkötelezetten szolgált a náci német hadseregben, ráadásul magánleveleinek tanúsága szerint a saját neméhez vonzódott, ezért nem valószínű, hogy szenvedélyes szerelmet táplált volna barátja felesége iránt.
A 130 évvel ezelőtt, augusztus 22-én született, mindenki által grófként ismert Almásy László Adolf Ede György Mária hangzatos arisztokratikus neve ellenére sem rendelkezett hivatalosan az uralkodó által adományozott öröklődő főnemesi címmel. A híressé vált Afrika-kutató így vallott erről: „Őfelsége, IV. Károly király trónra lépésekor nagyatyám fel lett szólítva, hogy mint az egyik zsadányi és törökszentmiklósi Almásy hitbizomány tulajdonosa, adja be családunk többi ágainak rangjára való emelésének kérvényét. A kérvényt 1917-ben Őfelsége ellátta kézjegyével, mivel azonban nagyatyám elhalálozott, bátyámnak kellett volna azt ellenjegyzés végett a m.kir. minisztertanácsnál kijárni. Tekintettel a háborúra bátyám ezt nem tette, és az okmány így mai napig csonkán fekszik levéltárunkban.”
Almásy László a felmenőitől örökölte a földrajzi felfedezések iránti vonzalmát. Nagyapja, Almásy Ede ugyanis a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapítójaként, míg apja, Almásy György Ázsia-kutatóként vált ismertté. Almásy László már igen fiatalon érdeklődött az afrikai kontinens kutatása és a repülés iránt, 15 évesen vitorlázó repülőt is épített magának, amellyel kevésbé sikeres próbarepüléseket végzett.
Felderítő utak, autóversenyek, vadászexpedíciók
Az I. világháború idején a Monarchia hadseregében azonban már pilótaként szolgált, miközben kockázatos felderítő utakon is részt vett. Először 1926-ban sógorával, Esterházy Antallal tett több ezer kilométeres felfedező utat a Nílus mentén, szinte járatlan utakon Alexandriából egészen Kartúmig, Szudán fővárosáig, majd átkelt a Núbiai-sivatagon is.
A következő években autóversenyzőként is kipróbálta magát, a sivatagban már jól bevált osztrák Steyr autómárkával, amellyel több versenyt is megnyert. A gyorsasági bajnokságok mellett a vadászat is a szenvedélyévé vált, több afrikai expedíciót is vezetett magyar arisztokraták, köztük például Széchenyi Zsigmond társaságában.
Felfedező útjait nemcsak autóval, hanem repülőgéppel is folytatta, a 30-as évektől az afrikai sivatag tudományos igényű kutatása lett a legfőbb missziója. Az egyik ilyen felfedezőútja alkalmával talált rá a Líbiai-sivatag sziklabarlangjainak ősi állat- és emberábrázolásaira. Az úszók barlangjában felfedezett, feketével ábrázolt nyúlánk emberformák az Almásy életéről szóló Az angol beteg című filmben is szerepelnek.
Fasisztának bélyegezve
A magyar felfedező a II. világháború idején sem szakadt el a sivatagtól. Híres leleményességét és a korábbi években megszerzett tudását az Erwin Rommel által vezetett Német Afrika-hadtest (Deutsches Afrikakorps) kötelékében felderítőként kamatoztatta, önkéntes szolgálataiért Vaskereszttel jutalmazták.
A háború után többször is letartóztatták, kémkedéssel vádolták, kínvallatás alá vetették.
A Rommel seregénél Líbiában című könyvét fasiszta propagandának kiáltották ki.
A zaklatások elől menekülve végül elhagyta az európai kontinenst.
Rövid, de kalandos élet
Élete utolsó éveiben Kairóban élt, ahol sportrepülés-oktatóként és sivatagi autós kirándulások vezetőjeként tartotta el magát. Ő tudósított először a Núbiában (Egyiptom és Szudán határvidékén) élő, magukat magyaroknak valló berber törzsről, a magyarábokról, akiknek őseit valószínűleg a török időkben hadifogolyként hurcolták Európából Afrikába.
A kalandos életű világpolgár Almásynak nem adatott hosszú élet. 1951-ben nagy tisztesség érte, amikor kinevezték az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet igazgatójává, de hivatalát már nem tudta elfoglalni, mert az aktuális ausztriai útja során halálosan megbetegedett. 56 éves korában Salzburgban helyezték örök nyugalomra.
A XX. század első fele egyik legjelentősebb, de már-már elfeledett sivatagkutatójának emlékét a múlt század végén, bár nem hitelesen, de a modern angolszász filmipar élesztette újjá.
