Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke beszédet mond a Szent István-napi állami ünnepségen tartott tisztavatáson a budapesti Kossuth téren 2025. augusztus 20-án
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

A vezérkari főnök az esküt tevő honvédtisztekhez szólva köszöntőjében azt mondta: államot alapítani egy nemzet történelmének legnagyobb tettei közé tartozik, de az államot megtartani, védelmezni és megújítani a mindennapok kötelessége.

„Mi, katonák pedig továbbvisszük ezt a nemes küldetést. Mert a haza gondolata nem velünk született, de a szolgálat eszméje, amely a szülőföld jövőjét is jelenti, a mi kezünkben van”

– emelte ki. Hozzátette: 21. századi haditechnikával, elhivatott katonákkal, megfelelő kiképzéssel és felkészítéssel valóban ütőképessé teszik a Magyar Honvédséget.

A vezérkari főnök felhívta a figyelmet: a katonai eskü nem visszavonható, és bevilágítja a katonák egész útját, katonaként, vezetőként, emberként. Kiemelte: az esküt tevők a Magyar Honvédség tisztjeiként vállalják, hogy a magyar béke és értékek mellett kiállnak a NATO majdnem egymilliárd polgáráért, szövetségeseink közösségéért, az Európai Unió biztonságáért. Felhívta a figyelmet arra: a katonák esküjükkel nem csupán összekötik a múltat a jelennel és jövővel, de ettől a pillanattól még inkább példát mutatnak és valódi példaképekké válnak.

„A magyar állampolgárok szemében nemcsak egyenruhás vezetők lesznek, hanem a hazaszeretet, a tisztesség, a bátorság és az elköteleződés megtestesítői”

– hívta fel a figyelmet Böröndi Gábor. Szólt arról is: a felelősség, és annak súlya keményen nyomni fogja a most esküt tevő tisztek vállát, lesz, hogy a málhazsák vagy a fegyver, és lesz, amikor a meghozandó döntések formájában.

„Azonban ha dönteniük kell, mindig a magyar emberek érdekeit tartsák szem előtt, mert önök a hazát szolgálják, minden magyar embert. Az önök feladata az, hogy megőrizzék és oltalmazzák országunkat igaz katonaként, ha kell, a reflektorfényt elkerülve, de elhivatottan, méltóságteljesen”

– emelte ki. Szólt arról is, a fiatal tisztek a Magyar Honvédség minden laktanyájában egy és ugyanazon katonai értékek mentén szolgálnak majd, ez pedig olyan erős alapot ad, amely minden kihívást leküzdhetővé tesz. Azt kérte a tisztektől, legyenek hűek az egyenruhájukhoz és az eszméhez, amit képviselnek. „Legyenek hűek a zászlóhoz, amely alatt szolgálnak és legyenek hűek önmagukhoz, akkor is, ha más nem látja önöket” – kérte őket.

A Honvéd Vezérkar főnöke emlékeztette az ifjú tiszteket, ne felejtsenek el köszönetet mondani családjuknak és hozzátartozóiknak a támogatásért, és becsüljék meg azt a láthatatlan pajzsot, amit a család támogatása jelent, az ugyanis akkor is erőt ad, amikor a világ összeroppanni látszik körülöttünk.

„Ne tévessze meg önöket a virtuális valóság: a szolgálat értéke a legtöbbször nem a posztok vagy a lájkok számában mérhető. Gyakran éppen a leghalkabb cselekedetek bizonyulnak a legfontosabbnak: amikor csendben, kitartóan, fegyelmezetten állnak helyt, mert mi akkor is szolgálunk, ha nem a nyilvánosság előtt tesszük, akkor is, ha nem kapunk érte elismerést, hanem tesszük a dolgunkat”

– hívta fel a figyelmet a vezérkari főnök.

Idén a Parlament előtti Kossuth Lajos téren 132-en tették le katonai esküjüket. A honvédtisztek fogadalmukat kardrántással, és a „hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg. Az eskütétel után Totha Péter tábori főrabbi, Mészáros László protestáns tábori lelkész és Berta Tibor katolikus tábori püspök mondott fohászt.

Az avatás végén a Magyar Honvédség három Gripen vadászgépe úgynevezett díszelgő áthúzással, piros, fehér, zöld csíkot húzva repült át a Kossuth tér felett, köszöntve az esküt tett tiszteket.