Vitályos Eszter: A szabadság csak a rend és a felelősség talaján virágozhat
Szent István törvényei példát adnak ma is, és a szabadság csak a rend és a felelősség talaján virágozhat, nekünk nincs más dolgunk, mint őrizni ezt a rendet, családunk, közösségeink, nemzetünk rendjét, és így őrizni a békénket – mondta Vitályos Eszter szerdán Nagymaroson, a városi ünnepségen.A kormányszóvivő, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a magyar ember mindig is családi körben éli meg a legszebb, legszentebb ünnepi alkalmait, és ma is egy nagy családot alkotunk, a nemzetet. Hozzátette, talán a legerősebb élménye augusztus 20-ának az egység élménye, amely megtartott bennünket a múlt viharai között, és amely jövőt ad gyermekeinknek is.
Vitályos Eszter azt mondta, hogy Szent István törvényei megteremtették a keresztény magyar állam szilárd kereteit, és csak ilyen erős sziklára alapozva maradhatott fenn a mi Magyarországunk. István rendet és törvényt adott a magyar népnek, és egyben igazságot is, gondoskodott a szegényekről, az özvegyekről és az árvákról, így az irgalom is törvényerőre emelkedett.
A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy hagyományosan augusztus 20-án avatják a Magyar Honvédség új tisztjeit is. A 21. század polgára ma úgy érezheti, hogy az emberi történelem legmodernebb időszakát éli, és „ezek a fiatalok, most mégis az egyik legrégibb, legarchaikusabb erkölcsi parancsot vették magukra, amely így szól: az élet kötelesség” – fogalmazott, kijelentve: a magyar katonatiszt példája a kötelességét élete árán is teljesítő férfi és nő.
