Hirdetés

Egy Facebookra feltöltött videóban Menczer Tamás hangsúlyozta: a kormányt a kárpátaljai templom leégése kapcsán ért támadások egyre inkább az „abszurd abszurdját” jelentik.

Mint mondta:

„Amikor az abszurd abszurdjával találkozol – hogy mi gyújtottuk fel a kárpátaljai templomot, természetesen nem az ukránok -, arra már nehéz is mit mondani. De amikor az abszurd abszurdját még tudja fokozni, hogy egyszer csak felraknak egy videót a Magyarországról kitiltott ukrán kémmel, Ceber Roland Ivanoviccsal, hogy hogy «itt sétálunk egy szép esti órán Kijevben», mondja Tseber Roland Ivanovics, «itt sétálok, itt van velem Rácz András».”

Menczer Tamás felidézte, hogy az ügyben szereplő Rácz András „úgynevezett szakértő” az, aki a magyar kormányt vádolja.

A felvételen látható, amint Rácz egy kijevi videóban teljes természetességgel jelenik meg Ceber Roland, a Magyarországról kitiltott ukrán kém mellett.

Rácz úgy nyilatkozott, „teljesen véletlenül” került oda.

Menczer Tamás feltette a kérdést:

Gyakran szoktál Kijevben Magyarországról kitiltott ukrán kémekkel kedélyesen sétálni, vagy ha netán nem, akkor ez csak Rácz Andrásra jellemző?

Emlékeztetett, hogy Ceber Roland nem sokkal később „Tisza szigetet alapít, és a kör bezárult”.