Véres vasárnap Volhíniában

Nawrocki úgy érzi, provokálták és súlyosan meg is alázták hazáját. A belorusz énekes és rapper, Maksz Korzs adott koncertet a varsói Nemzeti Standionban, ami egyébként nemcsak a főváros, de az ország büszkesége is.

Tabusított borzalmak

A baj ott kezdődött a varsói koncerten, hogy szép számmal kerültek elő az UPA, vagyis a második világháború idején működő ukrán felszabadítási hadsereg és az OUN-B, vagyis az akkori ukrán nacionalista szervezet fekete-piros zászlói, jelképei, és skandálások hangzottak el, amelyek Sztepan Banderát, az OUN-B vezetőjét éltették. Bandera különös figura volt, először Lengyelország börtöneiben raboskodott, majd a szovjetek zárták rács mögé, és végül így tettek a németek is. (Az ukrán nacionalista függetlenségi mozgalom alapjában véve mindenki ellen harcolt a második világháború előtt és alatt is. Egyes leírások szerint az 1950-es évek közepén, mások szerint pedig csak 1962-ben tette le a fegyvert.) Azt már régóta tudjuk, hogy Ukrajnában az Oroszországgal szemben vívott háborúnak és ellenállásnak mindenekelőtt az UPA és az OUN-B, illetve Sztepan Bandera szelleme ad muníciót. Gyakran fölemlegetve, hogy Banderát a KGB iktatta ki 1959-ben, Münchenben.

Karol Nawrockit azonban mindebből csak Volhínia érdekelte. Egy olyan kérdés, amely vissza-visszatérő hullámokban súlyos emlékezetpolitikai vitát gerjeszt ma is Varsó és Kijev között. Sőt, közvetlenül a 2022-ben kitört orosz–ukrán háború előtt is zajlott egy szembeszegülés Volhínia miatt. Azért is olyan fontos ez a probléma a lengyelek számára, mert Volhínia ügyére – akárcsak a katinyi mészárlás kérdésére – súlyos lakatot tett a kommunista vezetés. Lengyelországban tilos volt beszélni róluk. Csak a rendszerváltás után változott meg a helyzet, ekkor Katiny mellett Volhínia is a lengyel szenvedéstörténet részévé válhatott. Ám még mindig várat magára az események teljes körű feltárása.

Az oroszellenességre alapozva első ránézésre szorosnak tűnik Varsó és Kijev kapcsolata. Európában talán Lengyelország nyújtotta eddig a legtöbb támogatást a háborúban álló Ukrajnának. Fegyverben, önkéntesekben, felderítési, hírszerzési adatokban egyaránt. Az idillikus felszín alatt azonban ott parázslik Volhínia emléke. Az előző, szintén konzervatív beállítottságú lengyel államfő, Andrzej Duda odáig ment egy ízben, hogy felszólította Kijevet, engedélyezze a volhíniai lengyel tömegsírok feltárását, különben országa véget vet a támogatásoknak. A közös ellenséggel szembeni gyűlölet ellenére Zelenszkij először nemet mondott. Duda tett egy további lépést is, meglebegtette annak lehetőségét, hogy ha a feltárt sírok bizonysága szerint az áldozatok száma messze túllépi az eddig ismert százezres számot, akkor Lengyelország visszaköveteli a Volhíniában fölégetett, elpusztított falvait. Azaz területi igénnyel lép fel Ukrajnával szemben. Varsó összesen 80 tömegsír feltárására kért eddig engedélyt Kijevtől, az ukrán vezetés néhányra meg is adta az engedélyt, de nem mindegyikre.

Halál karácsonykor

Borzalmak, tömegsírok, vitatott területek… Volhínia, régi magyar nevén Lodoméria a XIV. századtól került a lengyel királyok koronájához. Az ottani ortodox vallású nép óorosz nyelven beszélt. Rövidesen lengyel telepesek érkeztek a térségbe, a nyelvi különbségek mellett az ő katolikus vallásuk is feszültségeket okozott. Volhíniát végül Nagy Katalin cárnő vette vissza a XVIII. században a lengyel uralkodóktól, és saját birodalmához csatolta. Az orosz polgárháború rendkívüli mértékben meggyötörte Volhínia lengyel lakosait, akiket a vörösök, a fehérek, az ukrán nacionalisták és az anarchisták egyaránt az ellenségüknek tekintettek. Komoly fordulatot hozott a régió sorsában, hogy az I. világháború befejezésével újra az immár független és egységes Lengyelországhoz került. Varsó szerette volna, ha a Volhíniában élő ukránok áttérnek a katolikus hitre, a lengyel nyelvet használják, vagyis asszimilálódnak, azaz kialakul a térségben kulturális és politikai értelemben is a lengyel dominancia. Ennek megerősítésére Lengyelország újabb telepeshullámot indított a régióba. Aztán a Molotov–Ribbentrop-paktum következményeként 1939 őszén a Vörös Hadsereg bevonult Kelet-Lengyelországba. Az NKVD sok ezer lengyelt deportált a Szovjetunió belső térségeiben található munkatáborokba, például a Kaukázus előterébe.

Mindvégig vallási, majd etnikai feszültségek jellemezték Volhíniát, és az ellentétek a terület német megszállása után sem enyhültek. Az égő gyufaszálat a londoni emigráns lengyel kormány dobta a puskaporos hordóba. Utasította a térségben tevékenykedő lengyel ellenállási csoportokat, hogy működjenek együtt a szovjet partizánegységekkel. Ekkor írta azt az ukrán nacionalista Mikola Lebegy, az OUN-B vezetője, hogy minden lengyel férfit ki kell irtani 6 éves kor fölött. A mai lengyel történetírás a Parośla falu elleni 1943. február 2-i támadást tekinti a mészárlások kezdetének. Itt 173 lengyellel végeztek az UPA egységei, illetve az általuk mozgatott, feldühödött, sokszor leitatott, kaszát, fejszét forgató ukrán parasztok. A volhíniai lengyel falvak, illetve közösségek elleni támadások még 1943 karácsonyán is tartottak, és kiterjedtek kelet-galíciai terültekre is. Gyerekek, öregek, nők, asszonyok is jócskán kerültek az áldozatok közé. Az éppen miséző lengyelekre rágyújtották a templomot, kilenc-tíz éves gyerekeket hasítottak ketté, a tárgyalni érkező lengyel tisztet, Zygmunt Jan Rumelt pedig tőrbe csalták az UPA katonái, és lovakkal tépették szét. Akadt olyan hatszáz lelkes lengyel falu, Sydowa, ahol csak húsz ember maradt életben. Lengyel történészek szerint a népirtás legkevesebb százezer életet követelt, a szejm július 11-ét, az egyik legbrutálisabb akció napját, a véres vasárnap emlékét tette a volhíniai áldozatok napjává.

És akkor jött Maksz Korzs a varsói Nemzeti Standionba, hirtelen pedig az UPA zászlóit kezdte lengetni a közönség egy része, és Bandera nevét skandálta…

Szuverenista száguldás

Összesen 109 embert tartóztatott le a lengyel rendőrség, mert az UPA piros-fekete zászlaja tiltott hatalmi jelképnek számít. Hogy kik ragadták meg a koncert adta lehetőséget a banderizmus éltetésére? Talán a Lengyelországban dolgozó vendégmunkások egyes csoportjai vagy a háború elől menekülő fiatalok? Ezt még a vizsgálatoknak kell kideríteniük. Annyit tudni, hogy bizonyos lengyel hazafias közösségek – brüsszeli terminológia szerint futballhuligánok – már nyomoznak utánuk, keresik a telefonszámaikat, a lakcímüket. Karol Nawrocki pedig államfői rangjának teljes súlyával követelte a kiutasításukat. Ennek megfelelően 57 ukrán és hat belorusz állampolgárságú személynek el kell hagynia Lengyelországot.

Donald Tusk is nyilatkozott. Brüsszeli stréberként az oroszokat vette célba, mondván, ők provokáltak, hogy szembefordítsák Ukrajnát és Lengyelországot. De nem tudott mit tenni, hivatalosan neki kellett bejelentenie az érintett személyek kiutasítását.

Brüsszelt nem ez érdekli igazán. Az Európai Bizottság most egy „erőszakos” lengyel köztársasági elnököt lát maga előtt. Aki egy olyan nemzetközi koalíció létrehozásán dolgozik, amely ellenzi az ukrajnai mezőgazdasági termények és termékek behozatalát és az úgynevezett, olcsó dél-amerikai agrárimportot erőltető Mercosur szerződés hatályba léptetését. Valamint 2036-ig meghosszabbítaná a lengyel állami területek védelmét. Ez összefüggésben van azzal, hogy a lengyel állami nagyvállalatok eladósodását úgy kompenzálná a liberális Tusk-kormány, hogy privatizálná őket. A veszélyes tervet biztosan megkontrázza majd Karol Nawrocki a lengyel társadalom érdekeire hivatkozva. Brüsszel súlyosan kifogásolja és a magyar szociális rendszer lemásolásának tekinti, hogy Nawrocki elnök bevezettetné a két- vagy több gyermekes családok, illetve anyák adómentességét. Pedig még egy hónapja sincs, hogy Nawrocki hivatalba lépett.

Ami pedig Korzsot illeti, ha minden igaz, akkor 2012-ben kezdett felfelé ívelni a karrierje, 2018-ban már az Egyesült Államokban turnézott. Hívei szerint a bűnt, a csalást, az emberi gyarlóságot szapulja dalaiban; nem nehéz kitalálni, hogy mindezt a rajongók adott politikai rendszerekkel és vezetőkkel hozzák kapcsolatba. Főként az orosz és a belorusz viszonyokkal. Korzs nyilván odáig fokozta a kritikai hang erejét és élességét, hogy tavaly „meghallgatták” a belorusz hatóságok, a rapper pedig úgy döntött ezután, hogy jobb lesz, ha elhagyja a hazáját.