Magyar Péter és Dobrev Klára csúfos kudarca
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a Tisza elnökének politikai szereplése mögött nincs valós program, konkrét politikai elképzelés, szervezeti háttér vagy hosszú távú stratégia – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Lajkó Fanni.Országjárással töltötte a nyarat a baloldal, Dobrev Klára és Magyar Péter is a választók megnyerésén dolgozik, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.
A DK és a Tisza Párt elnöke ugyanis szemlátomást nem tud jelentős számú érdeklődőt felmutatni fórumain, erről beszélt a Magyar Nemzetnek az Alapjogokért Központ elemzője.
Lajkó Fanni úgy látja, Dobrev Klára szervezetten próbál országjárás közben közvetlennek tűnni: lángosozik, tanszerek gyűjt, de a tömegek továbbra is elmaradtak.
A rendezvényeken nem jelentek meg nagy számú érdeklődők, az aktivitás korlátozott maradt. Magyar Péter rendezvényei pedig kifulladtak. Egyre kevesebb és kevesebb érdeklődő vesz részt a Tisza Párt elnökének egyszemélyes előadásain, így buszoztatással és látszattevékenységekkel igyekeznek pótolni a hiányzó társadalmi támogatottságot, de az összkép így is gyenge maradt
– fogalmazott az elemző. Hangsúlyozta azt a tényt is, hogy a politikai újdonság varázsa gyorsan kifulladt, és mára már egyre többek előtt válik világossá, hogy tartalom és következetes vízió nélkül nem lehet komoly erőt építeni. Mint mondta,
Magyar Péter népszerűsége nyáron egyértelműen gyengült, a korábbiakhoz képest csökkent a támogatottsága, követőtábora apadt, ami a közvélemény-kutatásokon is meglátszik.
A választóknak egyre nyilvánvalóbb, hogy a politikai szereplés mögött nincs valós program, konkrét politikai elképzelés, szervezeti háttér vagy hosszú távú stratégia. Fellépései ismétlődőek és üresek, ugyanazokat az üzeneteket ismétli, miközben a valódi politikai kérdések elől, legyen az a nemzetközi színtér, az európai döntéshozatal vagy az ukrán EU-csatlakozás, kitér
– emelte ki Lajkó Fanni.
Ugyanazokat a lózungokat mondja újra és újra, miközben kerüli azokat a kérdéseket, amelyek valóban meghatározzák a nemzetközi és hazai politikát.
Nem hajlandó állást foglalni olyan ügyekben, mint a Trump–Putyin-, a Trump–Zelenszkij-találkozó vagy az ukrán EU-csatlakozás kérdése. Ilyenkor kitér, színészkedik és inkább a közönség hangulatára játszik, mintsem valós válaszokat adna. Ez a hozzáállás hosszabb távon hitelteleníti a szereplését, és erősíti azt a képet, hogy a Tisza Párt valójában egy egyszemélyes show – vélekedett az elemző, aki szerint Magyar Péter nyári országjárása politikai értelemben kudarc volt. – A kezdeti lelkesedés kifulladt, a csökkenő tömegek és a szervezetlenség egyértelművé tették: Magyar Péter mozgalma nem képes tartósan megszólítani az embereket.
A teljes cikk IDE kattintva érhető el.
