Lemondott a holland külügyminiszter a gázai helyzetről szóló parlamenti vita után
Lemondott péntek este Caspar Veldkamp, a holland ügyvivő kormány külügyminisztere, miután a kormányülésen eredménytelen vita zajlott az Izraellel szembeni további szankciókról.Veldkamp csütörtökön a sajtónak nyilatkozva jelezte: további lépéseket tart szükségesnek, ugyanakkor az pénteki több órán parlamenti vita egyértelművé tette, hogy a kabinet megosztott a kérdésben.
A jobboldali Új Társadalmi Szerződés (NSC) párthoz kötődő külügyminiszter újabb szankciókat javasolt Izrael ellen, például kereskedelmi tilalmat az illegális telepekről származó termékekre, illetve fegyverbeszerzések leállítását Izraelből. A Dutchnews hírportál tudósítása szerint különösen a Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) és a Szabad Demokrata Néppárt (VVD) képviselői ellenezték az újabb intézkedéseket, ragaszkodva a jelenleg érvényben lévő korlátozásokhoz.
A holland kormány júliusban nemkívánatos személynek nyilvánította Itamár Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági minisztert és Becalel Szmotrics pénzügyminisztert, megtiltva számukra a belépést az országba. Veldkamp közleményében hangsúlyozta, hogy a kabinet „már így is jelentős lépéseket tett”.
„Ellenállást tapasztaltam a kormányban a további intézkedésekkel szemben, mindazzal kapcsolatban, ami jelenleg Gázában és a megszállt Ciszjordániában történik”
– fogalmazott. Hozzátette: azért mond le, mert nincs „elég bizalma abban, hogy a következő hetekben, hónapokban és évben külügyminiszterként cselekvőképes maradjon”.
