Szijjártó Péter: Ha az önimádat fájna, Magyar Péter üvöltene a fájdalomtól
Ismét a Harcosok órája című műsor vendége volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ukrán elnök megfenyegette Magyarországot: tovább támadják a Barátság vezetéket, ha nem támogatja a magyar kormány Ukrajna uniós csatlakozását – erről is beszélt a tárcavezető. A műsor témái között szerepelt továbbá, hogy eközben a hazai ellenzék az ukránokat ünnepli.Vasárnap mosolyogva azt mondta Zelenszkij elnök, hogy addig lövik a Barátság vezetéket, amíg Magyarország nem támogatja Ukrajna uniós csatlakozását.
– Teljesen világos, hogy mit mond az ukrán elnök, tehát itt semmifajta félreértésnek vagy félreértelmezésnek helye nincsen. Az ukrán elnök nyíltan, durván és szégyentelen módon megfenyegette Magyarországot. Zelenszkij elnök világossá tette, hogyha Magyarország nem vesz fel egy olyan ukránpárti álláspontot, mint amit Brüsszel, az Európai Néppárt és annak magyarországi tagpártja, a Tisza Párt követel tőlünk, akkor ők bizony továbbra is támadás alatt fogják tartani a Magyarország energiabiztonsága szempontjából nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki Szijjártó Péter.
A tárcavezető leszögezte: a kőolaj a gazdaság működéséhez elengedhetetlen, hisz ebből van például üzemanyag az autókban. A kőolaj ma Magyarországra két irányból érkezhet, érkezhet Oroszországból Belaruszián és Ukrajnán keresztül, ezt hívják a Barátság kőolajvezetéknek, és érkezhet délnyugat felől, Horvátországból egy vezetéken, amit Adria vezetéknek hívnak, ezen a vezetéken tengeren szállított olajat tudunk vásárolni.
Ezeknek a vezetékeknek van kapacitásuk, ami azt jelenti, hogy hány millió tonnányi kőolaj érkezhet rajtuk évente. Ez megint csak nem vitatéma, tehát a matematika az nem politikai kérdés, ha valami öt, akkor azt nem lehet hatnak vagy négynek érteni, az öt az öt – tette hozzá a miniszter.
– A délről Horvátországból érkező kőolajvezeték kapacitása kisebb, mint Magyarország és Szlovákia kőolajigénye. Azért mondom Magyarországot és Szlovákiát, mert mind a Barátság kőolajvezeték, mind a Horvátországból érkező kőolajvezeték egyszerre felelős ennek a két országnak az ellátásáért, tehát Szlovákiát is a Barátság kőolajvezeték és rajtunk keresztül az Adria vezeték képes ellátni. Más nem. Ez fizika, ez a realitás – közölte a külügyminiszter.
Mivel a délről Horvátországból érkező vezeték kapacitása kisebb, mint Magyarország és Szlovákia kőolajigénye, tehát ha a Barátság kőolajvezetéken a szállítás huzamosabb ideig ellehetetlenül, abban az esetben Magyarország és Szlovákia kőolajellátása lehetetlenné válik.
– Nem politikai okok miatt, nem azért, mert nem tettünk meg mindent a diverzifikációért, nem azért, mert nem akarjuk ellátni az országot, azért, mert fizikailag nem lehet. Az energiaellátás nem politikai kérdés, nem ideológiai kérdés, azt nem lehet egy sajtótájékoztatón megoldani, ahhoz cső kell, bele olaj. Na most a Barátság kőolajvezeték bombázása, rakétázása nem Oroszországnak árt, hanem nekünk, magyaroknak, meg a szlovákoknak – mondta Szijjártó Péter.
– Ez felháborító, botrányos, amit az ukrán elnök, egykori színész művel, felháborító és botrányos, így belemondani a kamerákba, hogy Magyarország továbbra is arra számíthat, hogy az energiabiztonságát Ukrajna támadás alatt fogja tartani, ha Magyarország nem a brüsszeli pozíciót követi, ami teljesen ellentétes lenne Magyarország érdekeivel. Ennél szomorúbb egy kicsit még talán az, hogy Magyarországon az ellenzék és a dollármédia ünnepli Zelenszkij elnök pozícióját – jelentette ki a tárcavezető.
– Hogyha Zelenszkijék úgy szétbombázzák, szétrakétázzák, széttámadják a Barátság kőolajvezetéket, hogy nem tud jönni elég kőolaj Magyarországra, és ha az ország energiaellátása nem lesz lehetséges, ha nem lesz mondjuk elég üzemanyag, ha nem lesz az ország működtetéséhez elegendő energiamennyiség, akkor mit fognak mondani ezek az újságírók, mit fognak mondani ezek a politikusok? Ünnepelni fogják Zelenszkijt, ünnepelni fogják az ukránokat, hogy Magyarország nem működőképes? A helyzet az, hogy most legutóbb az ukránok a belarusz-orosz határon durrantottak oda rakétákkal és drónokkal a Barátság kőolajvezetéknek. Ott, ahol már kijön Oroszországból a vezeték. Tehát az nem az oroszoknak árt, mert az oroszok a másik irányba vannak ettől, abba az irányba, a folyás irányába, már elnézést, hogy ezeket a nem túl energetikai szakkifejezéseket használom, ott mi vagyunk – folytatta.
– Tehát ezek a támadások Magyarországot és Szlovákiát sújtják. Ezek a támadások Magyarországot és Szlovákiát célozzák, ezek a támadások Magyarországnak és Szlovákiának ártanak, semmi közük Oroszországhoz. Úgyhogy nagyon durván magyarellenes politika zajlik Ukrajnában, és az ukránok arra számítanak, hogy majd Brüsszel és a magyarországi helytartóik elegendő nyomást tesznek Magyarországra annak érdekében, hogy Magyarország adja fel az eddigi pozícióját, és egy magyar érdekkel tökéletesen ellentétes, de az ukrán érdekkel egybevágó álláspontot foglaljon el. Erről szól az egész – mondta Szijjártó Péter.
Hozzátette, gyakorlatilag naponta, kétnaponta beszél az orosz energiaminiszter-helyettessel.
– Ez a munkám, hogy külpolitikai eszközökkel segítsem Magyarország energiaellátásának biztonságát, és mivel Oroszország területén bombázták szét az ukránok a Barátság kőolajvezetéket és az oroszok dolgoznak azon, hogy műszakilag meg tudják oldani a szállítás folytatását, nekem velük kell beszélnem – hangsúlyozta a miniszter.
Szijjártó Péter megjegyezte: minden országban vannak kereskedelmi tartalékok. És minden országban van stratégiai tartalék.
– Ezt nevezhetjük vészhelyzeti tartaléknak is, de azt hiszem, azért adták a stratégiai tartalék nevet neki, hogy kevésbé legyen nyugtalanító a kifejezés. Én csak szeretném mondani, hogy egyelőre még kitartanak a kereskedelmi tartalékaink. És nem szeretnénk azt, hogyha a stratégiai, vészhelyzeti tartalékhoz kellene nyúlnunk az ukránok miatt. Tehát az ukránok azt kockáztatják, hogy Magyarországnak egy idő után a stratégiai, vészhelyzeti tartalékhoz kell nyúlnia, és az nem az az állapot, amit mi kívánunk bárkinek is – magyarázta a külgazdasági és külügyminiszter.
Később úgy folytatta: az Európai Bizottság korábban azt a nyilatkozatot tette, amiből aztán európai tanácsi döntés lett, amely négy pontban foglalja össze az Európai Unió álláspontját az európai energiarendszerek biztonságáról. A négy pontból az 1-es az úgy szól, hogy az Európai Unió tagországait ellátó energiainfrastruktúra biztonsága az európai biztonság ügyét jelenti.
Az Európai Bizottság azt várja el minden harmadik országtól, beleértve Ukrajnát is, hogy ezt tartsa tiszteletben. Tehát hogy az Európai Unió tagállamait, bármely tagállamot, így Magyarországot és Szlovákiát ellátó energiainfrastruktúra biztonsága az az Európai Unió biztonsági kérdése, és azt írja, hogy a Bizottság nemcsak hogy elvárja minden harmadik országtól, hogy ezt tartsa tiszteletben, de készen áll arra, hogy lépéseket tegyen a kritikus energiainfrastruktúra megvédése érdekében.
– Tehát az Európai Bizottság saját magát köpi szembe, amikor cinkos, bűnös módon hallgat akkor, amikor Ukrajna támadja a Magyarországra és Szlovákiába irányuló energiainfrastruktúrát. Az Európai Bizottság megszűnt Európai Bizottságnak lenni, most már ukrajnai bizottság – közölte Szijjártó Péter, hozzétéve, Von der Leyen bizottsága nem az Európai Unió érdekeit, pláne nem az Európai Unió tagországainak érdekeit, hanem Ukrajna érdekeit képviseli.
Arra is kitért, hogy Magyarország, szárazföld által körülvett államként, a szomszédaira van utalva, a kormány ezért a kőolajvezeték kapacitásának bővítését kezdeményezte Horvátországnál, majd mivel ezt Zágráb nem tette meg, az Európai Bizottsághoz fordult, eredménytelenül.
Aláhúzta, hogy a horvát hatóságok kapacitásbővítés helyett inkább jelentősen felemelték a tranzitdíjat.
– És ezt nekem a szemembe mondta az előző horvát energiaminiszter, hogy mindaddig, amíg fennállnak különböző vitás ügyek Magyarország és Horvátország között energiafronton, (…) addig nem hajlandóak nekünk ebben segíteni – tudatta. – Tehát ennyit az európai szolidaritásról, ennyit arról, hogy egyébként hogyan lehet diverzifikálni – fűzte hozzá.
A miniszter végül hangsúlyozta, hogy az ukrajnai villamosenergia-import 30-40 százalékát hazánk adja, s így a kormány olyan nehézségeket tudna okozni a szomszédos országnak, hogy „a fal adná a másikat”, azonban „mi nem akarunk az ukrán embereknek és az ukrán családoknak rosszat, mi különbek vagyunk ennél”.
– Erre azért jobb, ha emlékeznek az ukránok, amikor épp különböző tervezőasztalokon arról döntenek, hogy a Barátság kőolajvezetéket bombázzák-e vagy sem. Azért ez legyen ott a fejükben – összegzett.
A műsor elején, humorosabb témaként, arról volt szó, hogy maga Magyar Péter mondta, hogy milyen csodálatos ötlet lenne, hogyha a Tisza Párt 106 Magyar Péter nevű jelölttel indulna el a 2026-os választáson, csak azért nem fogja megkérni, hogy változtassák Magyar Péterre a nevüket a jelöltek, mert nem akar trükközni, de egyébként szerinte célravezető lenne.
Szijjártó Péter erre úgy reagált:
– Röviden annyit lehet erre mondani, hogyha az önimádat fájna, akkor ez az ember valószínűleg üvöltene a fájdalomtól.
A műsor teljes összefoglalója itt olvasható.
