Sötét jövő vár Magyarországra, ha megvalósul a Tisza-csomag
Magyar Péterék egy, az Index által a Tisza pártvezetésének tulajdonított dokumentum szerint háromkulcsos, progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek. A Magyar Nemzet által megkérdezett elemzők szerint, ha a családi adókedvezmények is megszűnnek, akkor a változással minden gyermekes család rosszul fog járni.
A Tisza Pártnak tuljadonított, szja-emelésről szóló tervezet mindenkit érintene, akinek a bruttó jövedelme 416 666 forint feletti – árulta el a Magyar Nemzetnek Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője. Hozzátette: mivel ez az érték jóval alacsonyabb nem csak a májusi 702 800 forintos átlagfizetésnél, hanem az 562 300 forintos medián fizetésnél is, így kijelenthető, hogy a magyar munkavállalók többségét érintené a legalább 22 százalékos, de akár a 33 százalékos kulcs is.

Ahogy a Demokrata is megírta, az Index birtokába került feljegyzés szerint Magyar Péter pártja háromkulcsos, progresszív adórendszer bevezetését tervezi.
A vezető közgazdász szerint azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen adórendszert bevezetni legkorábban a 2027-es évtől tudna a Tisza Párt, amikor – ha a múltbeli bérnövekedés fennmarad – az átlagbér 850 ezer forint, míg a mediánbér 700 ezer forint környékére várható.
Sőt, a szakmunkás-minimálbér is 374 600 forintra nő abban az évben, azaz elmondhatjuk, hogy lényegében szinte mindenki több adót fizetne, akinek legalább középfokú végzettsége van.
„Tegyük ehhez hozzá azt is, hogy az információk szerint tervezik az adómentességek eltörlését is”
– hívta fel a figyelmet Sebestyén Géza. Ha ez valóban így lesz, akkor mindenki, aki most szja-mentes, ugyancsak több adót fog fizetni, sőt jóval többet, mint most.
Ha a családi adókedvezmények is megszűnnek, akkor minden gyermekes család rosszul fog járni.
Ha egy olyan háromgyermekes családot nézünk, ahol az édesapa és az édesanya is átlagbért keres, akkor esetükben a teljes 4 éves kormányzati ciklus tekintetében több mint 15 millió forint veszteséget okozhat ez az adórendszer. De nagyjából négymillió forintot bukna az átlagbért kereső 25 év alatti fiatal is – emelte ki.
Mennyi pénzt akar beszedni a Tisza Párt az szja-emelésből?
Sebestyén Géza szerint a pontos válasz függ a bérnövekedés következő években várható ütemétől, a foglalkoztatás változásától, a bérek eloszlásától, de nagyságrendileg 2000 milliárd forintot jelenthetnek az adóemelések és az adókedvezmények eltörlései. Ennyivel több pénz lesz az államkasszában, és ennyivel kevesebb pénz marad a magyar családoknál.
Nyugatról jött az ötlet
A régióban számos országban van egykulcsos adó (például Bulgária, Románia, Észtország). Vannak persze országok, melyek az egykulcsos rendszert többkulcsosra váltották. Litvánia ilyen, ahol a reform növelte a külföldi államok okozta agyelszívást, és Lettország is, ahol a feketegazdaság erősödését figyelték meg a változtatás következtében.
Számos negatív hatása lehet az intézkedésnek
A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a bevételek csökkenése miatt visszaesne a fogyasztás, ami számos szektorban
- építőipar,
- kiskereskedelem,
- éttermek
- és szállodák
csökkentené a bevételeket, és okozna akár komoly anyagi problémákat. Megjegyezte: emellett a legnagyobb bércsökkenés pont a jól képzett, nyelveket beszélő embereknél következne be, akik valószínűleg tömegesen választanának más országot, ahol az adószintek alacsonyabbak.
Sebestyén kiemelte, hogy ez a versenyképesség szempontjából is duplán rossz döntés. Egyrészt, ahogy fent is írta, épp a legjobb munkavállalók körében lenne magas az elvándorlás. Ez pedig magával hozhatja azt is, hogy ezen cégek elhagyják hazánkat, így azok is elveszíthetik jól fizető állásukat, akik itthon maradtak. Másrészt az adóemelés megemeli a magyar munkaerő költségét, ami csökkenti hazánk vonzerejét a nemzetközi versenyben.
A kivándorlás is erősödhet
A versenyképesség szempontjából negatív hatással járhat az intézkedés, több okból is – mondta a lapnak Molnár Dániel, az MGFÜ vezető elemzője. Egyrészt azokon a területeken, ahol munkaerőhiány jellemző, és a vállalatok versenyeznek a munkavállalókért, a dolgozók kikényszeríthetnék, hogy a bruttó bérük is emelkedjen, olyan mértékben, hogy ne szembesüljenek a nettó bérük mérséklődésével.
Ez pedig pluszköltséget jelentene a vállalatoknak, ami áremeléshez és így a versenyképességük romlásához vezetne.
A csökkenő nettó jövedelmek miatt a legmagasabban képzettek esetében a kivándorlás is felerősödhet, anyagilag is jobban megérné számukra a külföldi munkavállalás, ami szintén a magyar gazdaság versenyképességének romlásában csapódna le.
Orbán Viktor: Régi szoci mantra!

A miniszterelnök a Harcosok Klubja Facebook-csoportban reagált a Tisza Pártnak tulajdonított belsős adóprogramra, amely háromkulcsos, progresszív személyi jövedelemadó bevezetését tartalmazza. Emellett a párt gazdasági munkacsoportja javasolta a családi adókedvezmények szűkítését is. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy mindez csak akkor történhet meg, ha a társadalom hagyja, de a kormány nem engedi, hogy a magyar családok adóterhe nőjön.
