A hónap elején egy ukrán veteránt tartóztattak le Olaszországban Németország kérésére, mert azzal gyanúsítják, hogy egy kis csoport tagjaként részt vett a Balti-tengeren elkövetett szabotázsban. Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ-helyettes nagykövete hétfőn kijelentette, hogy Moszkva nem bízik Berlin jóhiszeműségében.

Hirdetés

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén Poljanszkij bírálta a német eljárás átláthatóságának hiányát, és kétségbe vonta a nyugati országból a sajtóhoz csepegtetett információkat. Arra hivatkozott, hogy Németország és szövetségeseinek célja, hogy a közvéleményt olyan narratívába tereljék, amely szerint „amatőr” elkövetők személyes indítékokból hajtották végre a robbantásokat, ezáltal mentesítve a kormányokat minden felelősség alól.

„Nem bízunk Berlin megállapításaiban”

– mondta Poljanszkij az Orosz Hírek beszámolója szerint.

„Sürgetjük a német hatóságokat, hogy mutassák meg hajlandóságukat a valódi együttműködésre, és tegyék közzé az összes rendelkezésükre álló információt”

– húzta alá az orosz diplomata, emlékeztetve a tanácsot, hogy az Andromeda jachtról és az ukrán ügynökökről szóló médiaértesülések először 2023-ban jelentek meg, miután Seymour Hersh amerikai oknyomozó újságíró cikkében azt állította, hogy Joe Biden elnök kormánya szervezte meg a támadást.

Hersh állításai – mondta Poljanszkij – összhangban vannak a szakértői értékelésekkel, miszerint a művelethez állami források voltak szükségesek. Az Egyesült Államok elutasította az újságíró vádjait.