A szövetségi nyomozóiroda a történteket katolikusellenes indítékkal elkövetett gyűlölet-bűncselekményként vizsgálja – közölte Kash Patel FBI-igazgató az X felületén közzétett bejegyzésében. Mint írta, a történtek súlyossága miatt a hatóságok külön figyelmet fordítanak az ügy minden részletére.

Hirdetés

A tragédiában egy 8 és egy 10 éves gyermek halt meg, amikor a támadó szerdán reggel, a mise ideje alatt, tüzet nyitott az épület ablakain keresztül. A támadó a helyszínen öngyilkosságot követett el, a rendőrség azonosítása alapján Robin Westmanként nevezték meg.

A szívszorító eseményekre reagálva XIV. Leó pápa – az Egyesült Államok első pápája – őszinte részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Brian O’Hara rendőrfőnök így nyilatkozott az esetről: ez egy tudatos, brutális támadás volt védtelen gyermekek és a hitéletüket gyakorló emberek ellen.


„Az, hogy valaki egy gyermekekkel teli templomba lő, abszolút felfoghatatlan kegyetlenség és gyávaság” – tette hozzá.

A nyomozást a minneapolisi rendőrség vezeti, de szövetségi szervek is részt vesznek a felderítésben. Kash Patel elmondása szerint minden lehetséges nyomot megvizsgálnak.

A hivatalos indítékot egyelőre nem közölték a hatóságok. A rendőrséget helyi idő szerint nem sokkal reggel nyolc előtt értesítették a lövöldözésről. A gyanúsított három különböző lőfegyvert – egy puskát, egy sörétes puskát és egy pisztolyt – használt, és az épület oldalánál elhelyezkedő ablakokon keresztül adta le a lövéseket. A helyszínen egy füstbombát is találtak.

„Hallottam, hogy ’bumm, bumm, bumm’” – számolt be P. J. Mudd, aki a közelben él és épp otthon dolgozott. „Hirtelen rájöttem – ez lövöldözés.”

Egy tízéves fiú, aki túlélte a támadást, azt mondta, barátja védte meg a golyóktól azzal, hogy ráfeküdt.


„A barátomat hátba lőtték, kórházba került… Nagyon féltettem, de azt hiszem, most már jól van” – mesélte.

Az érintett katolikus iskola 5 és 14 év közötti gyermekeket oktat, és Minneapolis déli lakónegyedében található. A lövöldöző anyja, Mary Grace Westman egy korábbi hírlevél szerint korábban az intézmény munkatársa volt, és 2021-ben vonult nyugdíjba. A rendőrség egy online bejegyzést is felfedezett, amelyet a férfi a támadás idejére időzített, de ezt azóta törölték.

Tim Walz, Minnesota kormányzója arról tájékoztatott, hogy Donald Trump elnök részvétét fejezte ki az áldozatok családjai felé, valamint segítséget ajánlott fel. Walz hangsúlyozta, hogy hasonló események „sajnos túlságosan is gyakoriak – nemcsak Minnesotában, hanem az egész országban”, és hozzátette: reméli, egyetlen közösség sem lesz kénytelen hasonló borzalmat átélni.

Trump elnök később elrendelte, hogy a Fehér Háznál félárbócra engedjék az amerikai zászlót, ezzel tisztelegve az áldozatok előtt.