Íme Sorosék válasza: Donald Trump hazudik!
Egy közösségimédia-bejegyzésben Donald Trump azt állította, hogy Soros Györgyöt és fiát, Alexet vád alá kell helyezni az Egyesült Államokban zajló erőszakos zavargások támogatása miatt. Sorosék most válaszoltak, szerintük nem igazak a vádak. A szóvivőjük úgy fogalmazott: ezek a vádak felháborítóak és hamisak.Donald Trump amerikai elnök erős kritikát fogalmazott meg Soros György és fia, Alex Soros ellen közösségimédia-bejegyzésében. Trump szerint a Soros család és pszichopata bandájuk hatalmas károkat okoztak az Egyesült Államoknak. Sorosék most reagáltak az elnök szavaira.
Trump egyébként azt javasolta, hogy a RICO (szervezett bűnözés elleni) törvény alapján kellene vádat emelni Sorosék ellen, többek között erőszakos tüntetések támogatása miatt. Trump hangsúlyozta, nem hagyják, hogy „ezek az őrültek tovább rombolják Amerikát”.
Soros és pszichopata bandája hatalmas kárt okozott országunknak! Ide tartoznak az őrült nyugati parti barátai is. Vigyázzanak, figyeljük önöket!
– fogalmazott az elnök.
A bejegyzésben Trump utalt a Black Lives Matter (BLM) mozgalom „I can’t breathe” (Nem kapok levegőt) szlogenjére is, amely George Floyd halála után vált ismertté. A BLM-tüntetések később sok helyen erőszakos zavargásokká fajultak, jelentős anyagi károkat és személyi sérüléseket okozva.
Idén májusban Alex Soros, Soros György fia megemlékezett George Floyd halálának évfordulójáról, és támogatásáról biztosította a BLM mozgalmat. Bejegyzésében nem tért ki a tüntetések erőszakos következményeire és a mozgalom pénzügyeinek átláthatatlanságára.
Sorosék hazugsággal vádolják Trumpot
A Sorosék által irányított Nyílt Társadalom Alapítványok szóvivője eközben nyilatkozatban reagált Trump megjegyzéseire. Kijelentette:
Ezek a vádak felháborítóak és hamisak. A Nyílt Társadalom Alapítványok nem támogat és nem finanszíroz erőszakos tüntetéseket.
– mondta a szóvivő. Hozzátette: „Küldetésünk az emberi jogok, az igazságosság és a demokratikus elvek előmozdítása itthon és világszerte.”
