Már emberekre is átterjedt a húsevő parazita
Mexikói kormányzati adatok szerint augusztus közepéig mindössze négy hét alatt 53 százalékkal nőtt a New World screwworm (NWS) nevű húsevő parazita által fertőzött állatok száma. A legtöbb esetben szarvasmarhák fertőződtek meg, de a hatóságok kutyákban, lovakban, juhokban, sőt, emberekben is kimutatták már a lárvákat. A helyi sajtó arról számolt be, hogy a déli államokban – Campechében és Chiapasban – több tucat embert kezeltek kórházban a fertőzés miatt.
Az Egyesült Államok egészségügyi hatóságai a közelmúltban erősítették meg az első emberi megbetegedést egy olyan páciensnél, aki Salvadorból tért vissza Amerikába.
Mexikóban júliusban egy 86 éves nő életét vesztette – bőrrákos megbetegedése felerősítette a lárvák által okozott kár mértékét. A mexikói egészségügyi minisztérium szerint önmagában a parazita ritkán okoz halált, de a meglévő betegségeket súlyosbíthatja, különösen időseknél és krónikus betegek esetében.
A kártevő visszatérése
Az Egyesült Államokban 1966-ban nyilvánították megszűntnek a parazitát, Mexikóban pedig 1991-ben számolták fel a járványt. A parazita azonban továbbra is elterjedt maradt Közép- és Dél-Amerika trópusi, szubtrópusi térségeiben, és 2024 novemberében ismét elkezdett észak felé is terjedni.
Hogyan támad a húsfaló légy?
A Cochliomyia hominivorax nevű légy nőstényei melegvérű állatok nyílt sebeibe, illetve a nyálkahártyákra – például az orr, a száj, a szemhéj, a fül vagy a nemi szervek környékére – rakják petéiket. Ezekből kikelve a lárvák a sebbe fúrják magukat, és élő szövetből táplálkoznak. A fertőzés kezelés nélkül súlyos szövetkárosodást okoz, sőt, halálos is lehet, mivel a lárvák gyakorlatilag szétszaggatják a szöveteket.
Kiket fenyeget leginkább?
A legnagyobb veszélynek a vidéki térségekben élők és a haszonállatokkal dolgozók vannak kitéve, ahol a fertőzött állományon keresztül közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a parazitával. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) arra figyelmeztet, hogy mindenki, aki olyan területre utazik, ahol a légy jelen van, legyen nagyon óvatos.
A tünetek között olyanokat találunk, mint a megmagyarázhatatlan bőrelváltozások, a sebekben érzékelt mozgást, illetve lárvák nyílt sebben, vagy a szájban, orrban, szemben.
Megelőzés és orvosi figyelmeztetés
Szakértők szerint a megelőzés a legfontosabb: minden nyílt sebet tisztán és védetten kell tartani, valamint rovarriasztó használata is indokolt a veszélyeztetett régiókban. Az orvosok azt kérik, hogy aki a fertőzésre gyanakszik, azonnal forduljon orvoshoz, mert időben kezelve a betegség gyógyítható.
(BBC)
