Fotó: ShutterStock/Alexandros Michailidis
Hirdetés

A szakértő keményen bírálta az európai vezetést, mondván: „senki nem akar meghalni Ukrajnáért”, mégis a NATO és maga az Európai Unió olyan döntéseket hoz, amelyek szerinte „önfeláldozással” érnek fel. Úgy véli, az unió önmagát áldozza fel, miközben az európai polgárok nem támogatja ezt az irányt.

Ritter hangsúlyozta: nem az EU létjogosultságát vitatja, hanem azt a politikát, amellyel szerinte az unió saját polgárait sodorja háborús veszélybe.

Moszkva a stabilitást választaná

Ritter ugyanakkor kiemelte: Oroszországnak nem érdeke Európa vagy a NATO összeomlása. Úgy fogalmazott, hogy „lehetetlen örülni annak, ha Európa vagy a NATO széthullik”, mert Moszkva számára a stabilitás és az előreláthatóság a fontos.

Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetet a bizonytalanság és a káosz uralja, miközben a kontinensnek éppen az ellenkezőjére lenne szüksége.

Fenyegető jövőkép

A volt hírszerző szerint a közelgő veszélyeket nem Oroszország, hanem maga az Európai Unió politikai gyengesége és a NATO döntései okozzák.

Ha a kontinens nem hátrál ki a zsákutcából, belső háborúk és polgárháborúk is fenyegethetik – állítja. Szerinte ezeket a konfliktusokat nem Moszkva provokálja majd ki, hanem az európai vezetés felelőtlensége.

(forrás)