Miért nem tudjuk elengedni az exet, még akkor sem, ha ő már rég túl van rajtunk?

A barátok támogatása, a tanulságok levonása és az új kapcsolatok felé való nyitás segítik a továbblépést. Egészen más azonban a helyzet, ha az egyik fél még mindig mélyen kötődik, annak ellenére, hogy a másik már kilépett a kapcsolatból. Az elhagyott fél számára ez a helyzet rendkívül fájdalmas lehet. Vannak, akik ilyenkor elhúzódó gyászreakciót élnek át, állandó pesszimizmust, sőt, egyre erősebb félelmet, hogy talán soha többé nem fognak szeretetre találni.

Sok időt töltöttem olyan emberekkel, akik mélyen meg voltak rendülve egy ilyen veszteség miatt, és képtelenek voltak túllépni azon. Meghallgattam a történeteiket, és a tanácstalanságukat is, hogy miért nem sikerül nekik tartós kapcsolatot kialakítani.

Azokat, akiket újra és újra elhagynak, a környezet gyakran elítéli. A barátok gyakran jó szándékkal ugyan, de azt mondják nekik: „Túl kell lépned rajta”, vagy épp azt sugallják, hogy ők maguk tehetnek a kapcsolatuk kudarcáról. Ez azonban ritkán igaz. A tartós gyászt megélők általában mindent megtettek a kapcsolat megmentéséért. Így amikor mégis elhagyják őket, természetes a fájdalmuk és a zavarodottságuk.

Az esetek többségében sikerült felismerniük, hogy kapcsolataik dinamikájában milyen mintázatok húzódnak meg, amelyek a szakításhoz vezettek. E felismerések birtokában már jobban értik, mit lehetett volna másként tenni.

Az alábbiakban bemutatunk 10 jellemző személyiségvonást és viselkedési mintát.

• Veleszületett bizonytalanság

Teljesen természetes, ha valaki szorongást érez egy olyan dolog elvesztésétől, amely mélyen fontos számára. A legtöbben kialakítanak védekező mechanizmusokat, amelyek segítik őket abban, hogy túljussanak az ilyen fájdalmakon és veszteségeken. Idővel képesek tovább lépni.

Vannak azonban, akik eleve mélyebb szorongást hordoznak magukban, különösen, ha korábban több veszteséget is átéltek. Ha őket elhagyja egy olyan partner, akiben megbíztak, sokkal nehezebben találnak vissza az egyensúlyhoz. Elhagyatottnak, reménytelennek érzik magukat, és gyakran úgy gondolják, hogy soha többé nem lesznek képesek bízni a szerelemben. Van, hogy a fájdalmuk annyira erős, hogy már a mindennapi működésüket is ellehetetleníti.

• A „tökéletes kapcsolat” elvesztése

Ha valaki úgy érzi, hogy megtalálta élete tökéletes párját, és ez a személy mégis kilép a kapcsolatból, hatalmas üresség maradhat utána. Ezek az emberek gyakran egész életükben egy stabil, megbízható és szeretetteljes kapcsolatra vágytak. Amikor úgy tűnik, hogy ezt végre megkapták, minden energiájukat beleadják a kapcsolatba, miközben gyakran nem is kérdezik meg, hogy a másik fél is ugyanezt akarja-e.

Ez a ragaszkodás gyakran vakítja el őket annyira, hogy a figyelmeztető jeleket sem veszik észre – egészen addig, amíg már túl késő.

• Gyermekkori elhagyatottság traumája

A gyerekkori bizonytalan kötődés mély nyomot hagy. Aki kisgyermekként sok veszteséget szenvedett el, vagy instabil környezetben nőtt fel, felnőttként is nehezen tud bízni másokban – vagy épp túlzottan próbál megbízni bennük.

Ilyen háttérrel sokan úgy érzik, hogy „játékban vannak” a szerelemben, valójában azonban túlságosan is védekeznek, és félnek a valódi elköteleződéstől. Számukra a biztonság illékony, ezért vakon ragaszkodnak, ahelyett hogy megfontoltan építenék kapcsolataikat.

Ez a mélyen gyökerező félelem gyakran elriasztja a partnert, aki úgy érzi, nem tud valóban kapcsolódni, és végül kilép a kapcsolatból – újrateremtve ezzel a korai traumát.

• Félelem az egyedülléttől

Aki attól retteg, hogy talán soha többé nem fog szeretni vagy szeretve lenni, gyakran benne marad bántalmazó, elhanyagoló vagy egyoldalú kapcsolatokban is. Ha a párja kihasználja ezt a félelmet, kétféle forgatókönyv valószínű: vagy bűntudatból elhagyja, vagy marad, de közben titokban máshol keres boldogságot.

• Ha a pár a saját érték meghatározója

Nagyon veszélyes, ha valaki kizárólag a párjától várja el, hogy meghatározza, mennyit ér. Ez olyan, mintha minden tojást egy kosárba tenne: ha az a kapcsolat véget ér, teljes összeomlás következhet.

Ilyenkor a visszautasított fél önmagát is elutasítja. Csak a hibáit látja, és úgy érzi, hogy örökre szerethetetlen marad mások számára.

• A kudarctól való félelem

Sokan rettegnek attól, hogy bármiben kudarcot vallanak – a párkapcsolatok sem kivételek. Minden tőlük telhetőt megtesznek, de képtelenek elfogadni, ha valami nem működik.

Ez a félelem sokszor túlreagálást vagy épp figyelmetlenséget okoz. Amikor elhagyják őket, az egész felelősséget magukra vállalják, és úgy érzik, többet kellett volna tenniük. Ez az önvád később újabb kapcsolatok kudarcához vezethet.

• Rózsaszín köd

A romantikus álmodozók olyan kapcsolatokra vágynak, amelyek örökké tartanak, tele szenvedéllyel és idealizálással. Amikor azonban az élet hétköznapi kihívásai bekopogtatnak, nem tudnak velük mit kezdeni.

Ha valaki mindenáron fenn akarja tartani a „tökéletes boldogság” állapotát, a párja előbb-utóbb úgy fogja érezni, hogy nem látják őt valójában – és továbbáll.

• Halhatatlan szerelem

Egyesek számára az örök szerelem eszménye olyan fontos, hogy még akkor sem tudnak továbblépni, ha a kapcsolat már rég véget ért. A múltbeli szerelem emléke annyira megszépül számukra, hogy minden új kapcsolat halványabbnak tűnik mellette.

Így aztán örökké várják a visszatérést – és közben lemaradnak az újrakezdés lehetőségéről.

• Egyetlen pótolhatatlan „hiánytöltő”

Néha egy partner egyetlen területen – például szexuálisan, érzelmileg vagy intellektuálisan – valami olyat ad, amit korábban senki más. Még ha a kapcsolat többi része nem is kielégítő, az a bizonyos egy terület annyira betölti a hiányt, hogy az illető úgy érzi: nélküle már soha nem lehet teljes.

Ilyenkor minden áron próbálják visszaszerezni a másikat – még akkor is, ha ezzel saját magukat áldozzák fel.

• A valódi szenvedők – az üldözők

Vannak emberek, akik képtelenek elengedni a másikat, még akkor sem, ha világos, hogy a kapcsolat véget ért. Még ha a másik fél kerüli, elutasítja vagy akár megalázza őket, akkor sem képesek lemondani róla.

Sokféle oka lehet ennek. Talán úgy érzik, nincs más lehetőségük. Vagy attól tartanak, hogy soha többé nem találnak hozzájuk illő társat. Lehet, hogy olyan mintát láttak gyermekkorukban, amelyben valamelyik szülő mindent feláldozott a viszonzatlan szeretetért – és ezt tekintik „nemes” viselkedésnek.

Ha a fájdalom elviselhetetlenné válik, előfordulhat, hogy üldözni kezdik a másikat, zaklatják, vagy bántják önmagukat – mindenáron próbálják visszafordítani a sorsot. Az önleértékelés vagy a megaláztatás sem állítja meg őket – csak egyetlen céljuk marad: visszaszerezni, ami elveszett.