A tudomány most feltárja a halálközeli élmények biológiai alapját – Nem csupán hallucinációk!
A jelenség magyarázata inkább evolúciós lehet, semmint spirituális.
A fehér fény látványa, a testből való kilépés érzete és valamiféle természetfeletti jelenlét érzékelése mind-mind a halálközeli élmények (angol rövidítéssel: NDE) tipikus jellemzői. A tudósok szerint azonban most sikerült tudományos magyarázatot találni ezekre a különös tudatállapotokra. Szívmegállásból újraélesztett emberek gyakran számolnak be ilyen élményekről, és egy friss tanulmány szerzői úgy vélik, ezek a jelenségek valójában egy, az életveszélyre adott evolúciós válaszreakció részét képezhetik.
A kutatók „leválasztott tudatállapotként” írják le az NDE-ket, melyek valós vagy potenciális fizikai fenyegetés hatására jelentkeznek. A tanulmány áttekinti a témában eddig született pszichológiai és neurológiai szakirodalmat, és egy új, átfogó modellt vázol fel, amely több korábbi elméletet is integrál.
A modell neve: Neurofiziológiai-Evolúciós-Pszichológiai Elmélet a Halálközeli Élmények Megértésére, röviden NEPTUNE. Ez azt feltételezi, hogy az NDE akkor kezdődik, amikor az agy oxigénszintje hirtelen lecsökken, miközben a szén-dioxid szintje megemelkedik, és ez ún. „agyi acidózishoz” vezet. Ez egy olyan láncreakciót indít el, amely megnöveli az idegsejtek ingerlékenységét bizonyos kulcsfontosságú agyterületeken – például a temporoparietális csomópontban és a nyakszirti lebenyben –, miközben az agy jelentős mennyiségű saját neurotranszmittert szabadít fel.
A szerotonin szintjének megemelkedése például a különösen élénk vizuális hallucinációkért felelhet, amelyek az NDE-k jellegzetes részei. Az endorfin és a GABA szintjének hirtelen növekedése pedig mély nyugalomérzetet válthat ki. A kutatók szerint a dopaminhullám magyarázatot adhat azokra az élményekre is, amikor az érintettek a valóságnál is valóságosabbnak érzik ezeket a látomásokat.
A mechanizmus evolúciós eredetét keresve a tanulmány azt feltételezi, hogy a halálközeli élmények egyfajta védekező reakciósorozat részét képezhetik, amely akkor lép életbe, amikor a klasszikus „üss vagy fuss” viselkedés már nem kivitelezhető. Ilyen helyzetekben az agy egyfajta mentális disszociációs állapotba léphet, amelyben a figyelem a külvilágról a belső fantáziákra irányul – ez pedig segíthet túlélni a kritikus helyzetet.
Ez megmagyarázhatja, hogy egyes emberek miért hajlamosabbak az NDE-k megtapasztalására, mint mások. A kutatás szerint azok, akik hajlamosabbak a disszociációra vagy gyakrabban álmodoznak, nagyobb valószínűséggel látják a „fehér fényt” életveszélyes helyzetekben. Emellett gyakrabban fordulnak elő halálközeli élmények olyan személyeknél is, akiknél jellemző az ún. REM-fázis betörése: ilyenkor az álmodásra jellemző agyi aktivitás éber állapotban jelentkezik. Ez az állapot hozzájárulhat több tipikus NDE-elemhez, például a szokatlan fényészlelésekhez, az izmok tónusának elvesztéséhez, az eufóriához vagy a testen kívüli élményekhez – írják a szerzők.
A kutatók ugyanakkor elismerik: Annak ellenére, hogy átfogó modellt próbáltunk kidolgozni, bizonyos kérdések továbbra is nyitottak maradtak. Például: a fent említett folyamatok közül mely kombinációk szükségesek és/vagy elegendőek egy NDE kiváltásához? Bár a NEPTUNE modell sokat segíthet a halálközeli élmények tudományos megértésében, nem ad választ minden részletre – például arra sem, hogy egyes túlélők miért számolnak be előrelátásról, azaz olyan benyomásról, mintha valamilyen jövőbeli tudás birtokába jutottak volna az élmény során.
