A portugál katasztrófavédelmi hatóság korábban három halottról, illetve legkevesebb húsz sérültről számolt be.

Hirdetés

A portugál hatóságok egyelőre nem tették ugyan közzé az áldozatok állampolgárságát, de jelezték, hogy többen közülük külföldiek. „Tragikus nap ez városunknak (…) Lisszabon gyászol, ez egy nagyon tragikus incidens” – mondta Carlos Moedas, a portugál főváros polgármestere újságíróknak nyilatkozva.

A városközpontban fekvő Restauradores tér és a Sao Pedro de Alcantara-i kilátó között 1885 óta közlekedő fogaskerekű balesetét az Observador című online napilap értesülései szerint kábelszakadás okozta. Margarida Castro Martins, a polgári védelem igazgatója korábban közölte, hogy a sérültek közül kettő állapota súlyos, öten könnyebb sérüléseket szenvedtek, többen még mindig a roncsok között vannak.

A tűzoltók és a mentők röviddel hat óra után kapták a riasztást. A lisszaboni felvonókat üzemeltető Carris vállalat az Observadornak elmondta, hogy a vállalat szakemberei is a baleset helyszínén tartózkodnak.

Portugáliában nemzeti gyásznapot tartanak lisszaboni sikló balesetét követően

Portugáliában csütörtökön nemzeti gyásznapot tartanak a lisszaboni siklóvasút balesetét követően. A hatóságok vizsgálat indítását jelentette be, miután a híres Gloria siklóvasút kocsija, amely a Rossio teret köti össze a Bairro Alto és a Principe Real negyeddel, felborult. Az okok még nem ismertek.

A közösségi médiában megjelent képek azt mutatják, hogy a siklóvasút teljesen szétroncsolódott, falnak ütközött és füstfelhő borítja, miután úgy tűnik, nem tudta bevenni a kanyart az utca alján. Az összes áldozatot megtalálták – közölte a sajtóval kora este Tiago Augusto, a mentőszolgálat vezetője, hozzátéve, hogy az áldozatok között külföldiek is vannak, de nem tudta megmondani, hogy melyik országból származnak.

A siklókocsi, amelynek befogadóképessége mintegy negyven fő, a portugál fővárost látogató turisták körében nagyon népszerű. „Ez egy olyan tragédia, amely még soha nem történt meg városunkban” – fogalmazott Carlos Moedas, Lisszabon polgármestere.

A siklót a francia-portugál mérnök Raoul Mesnier du Ponsard építette, és 1885-ben avatták fel. 1915-től villamosították. A baleset egyik szemtanúja a SIC helyi tévé csatornának elmondta, hogy látta, ahogy a siklóvasút „teljes sebességgel” lefelé száguldott a meredek lejtőn, ahol naponta közlekedik, majd nekicsapódott egy épületnek: „Hatalmas erővel nekivágódott egy épületnek, és összeroskadt, mint egy kartondoboz, nem volt, ami fékezze” – mesélte a nő.

A portugál főváros közlekedését irányító Carris vállalat azonnal reagált a történtekre, és szavatolta, hogy minden karbantartási eljárásrendet végrehajtottak, különösen az általános karbantartást, amelyet négyévente végeznek, és (utoljára) 2022-ben, valamint a kétévente végzett közbenső karbantartást is, amelyet legutóbb 2024-ben.

„A havi, heti és napi karbantartási programokat szigorúan betartották” – biztosította a vállalat, hozzátéve, hogy a hatóságokkal közösen vizsgálatot indítottak a tragédia okainak megállapítására.