Több mint sörház
Csíki Beer House – Temesvár, Brancoveanu sugárút
Temesvár belvárosának vendéglátása úgy pezseg, mint Budapesté vagy Pozsonyé. Távol a város központjától immár hatodik esztendeje működik a Csíki Beer House, amely lényegében az egyetlen hangsúlyosan magyar hely a városban mióta az Ambrózy kávézó a minap bezárta kapuit. Ez visszaköszön az étlapon is. Kínálnak többek között marhagulyást, marhapofát székelykrumplival és sültpaprika-salátával, báránycsülköt pityókapürével és párolt vörös káposztával, meg persze közép-európai és nemzetközi pub foodot a tarja-flekkentől burgerekig. Eddig három ízben voltunk a vendégeik, ettünk többek között csirkeszárnyat, csíkozott sertésfület, jalapenos sajtkrokettet és miccset. Étkeink korrektek voltak, egyes esetekben kiemelkedőek, legutóbb például a miccs messze jobb volt, mint sok vetélytársnál, a sör is mindig friss. A kiszolgálás kedves, a beltér hangulatos, külön kiemelést érdemel a dizájnelemek közül a kilométerkő, ami a csíkszentsimoni sörgyártól mutatja az adott hely távolságát, jelen esetben 493 km-t. Jó hely a Csíki Beer House, megyünk még.
