Különleges összművészeti produkciók a Magyar Zene Házában
Amikor a Scooter felkavarta egy kis magyar falu életét
Idén ősszel a zene mellett a táncművészet, a filmművészet, és egyéb társművészetek is megjelennek a Magyar Zene Házában: az intézmény még 2024 őszén hirdetett felhívást összművészeti produkciók bemutatására. Két produkció már megvalósult, további öt, köztük a Scooter 1995-ös sarkadi fellépését feldolgozó mű pedig az ősz folyamán kerül a közönség elé.A rendkívül széles skálájú összművészeti produkciók sokszínű hazai mezőnyről tanúskodnak: a 150 jelentkezésből a Zene Háza végül 21 produkciót választott ki. Közülük 2025-ben több is megvalósul: kettőt már a nyár folyamán láthattak az érdeklődők, ősszel pedig további öt kerül színre. Szeptember 13-án az ArtMenők & HODWORKS: Idol – Etűdök a zene háza tereire címmel készül egy izgalmas előadással. Az Idol olyan teret hoz létre, ahol a normatív szempontból ép testű és fogyatékkal élő előadóművészek együtt tudnak színpadra lépni, és olyan világot teremtenek, amelyet a mindennapi, személyes életterükben is szeretnének megélni.

Szeptember 30-án Igor és Ivan Buharov: Örök szándékmező hangolás című előadás kerül sorra. A Buharov testvérek, Igor és Ivan Buharov (Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor), a magyar független film fontos alakjai, akik az elmúlt harminc évben tucatnyi jellegzetes, minimál-költségvetésű, de annál hatásosabb filmet készítettek. A művészek Grazban Örök szándékmező hangolás címmel egy helyszínspecifikus, multimediális performansz-installációt hoztak létre, amellyel az Osztrák Kommunista Párt székházát az eljövendő forradalom laboratóriumává változtatták, egy misztikus-tudományos szentéllyé, amely politikai és spirituális alternatívákat egyaránt kínált.
Október 26-án Mészáros Máté: A távolság mechanikája című koreográfiája a tér finom árnyalatait vizsgálja, a testek közötti távolságokat, a terekben rejlő feszültséget kutatva. Bonyolultan keveri a harmonikus és diszharmonikus rendszereket dinamikus összjátékot teremtve. Az előadók és nézők közötti tér és viszony folyamatosan változik, behatolnak egymás személyes terébe, egyesülést hozva létre a táncosok és a nézők között, mindenkit közvetlen konfrontációba helyezve. November 16-án Csernovszky-Frank-Móró-Vermes: Terraform című előadása kerül sorra. A Terraform két zeneszerző (Csernovszky Márk és Frank Toma) és két vizuális alkotó (Vermes Nóra és Móró Zsófia, valamint négy zenész közös kutatása egy fiktív élhető közeg után. Az előadás – e kutatás maga. A terraformálás fogalmát – a bolygók és holdak az ember számára lakhatóvá tételét – kiindulási pontként használva, az előadás a jelenben keresi a fizikai környezet átalakításának lehetőségeit.
November 26-án Ajtai Péter Scooter Sarkadon című darabját láthatja a közönség. A Scooter együttes 1995-ben Magyarországon járt, és fellépett Sarkadon, egy dél-alföldi, Romániával határos, 9000 lakosú településen. A nyugodt falu életét felkavarta az eurotrance akkori legnépszerűbb zenekara, amelynek koncertjére az ország minden részéről érkeztek fiatalok. A Scooter Sarkadon című darab azt kívánja bemutatni, miként változik meg egy közösség élete, amikor híres emberek érkeznek közéjük.
