Ukrán drónindító járműveket ért rakétacsapás
Drónindító állásokat szállító katonai járműveket ért Iszkander-rakétacsapás az ukrajnai Csernyihiv megyében – közölte csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.„Az ukrán fegyveres erők nagy hatótávolságú támadó drónjainak indítását akadályozták meg” – áll a közleményben.
A moszkvai katonai tárca szerint az orosz légi felderítés észlelte, hogy egy földes kifutópályáról nagy hatótávolságú támadó drónokat készülnek indítani Oroszország területére. A tájékoztatás értelmében a csapást követően objektív ellenőrző eszközökkel megerősítették, hogy „az ellenség” mintegy tíz harcosa és nyolc jármű, amelyeken drónindító állványok voltak, „megsemmisült”.
A minisztérium közölte, hogy a „kijevi rezsim” megpróbálta a törvényes célpontok elleni orosz támadást „polgári humanitárius aknamentesítő misszió” megsemmisítéseként beállítani.
A csernyihivi ukrán kormányzó korábban azt közölte, hogy a Dán Menekültügyi Tanács két aknamentesítője életét vesztette az orosz rakétacsapásban.
