Míg az ukrán hatóságok a halálesetek hátterében betegséget vagy öngyilkosságot sejtenek, addig az áldozatok családjai súlyos visszaéléseket és erőszakos bűncselekményeket emlegetnek. A hivatalos szervek kivizsgálása akadozik, az igazságszolgáltatás pedig csak ritkán hoz eredményt.

Hirdetés

Rejtélyes sérülések és ellentmondásos jelentések

2024 tavaszán Szerhij Kovalcsuk kapott behívót a seregbe. Mielőtt a toborzóközpontba ment, még felhívta édesapját – ez volt az utolsó alkalom, hogy hallottak felőle. Nem sokkal később kórházba szállították, súlyos koponyasérülésekkel. Bár megműtötték, néhány nap múlva életét vesztette. A hatóságok epilepsziás rohamot és alkoholfüggőséget emlegettek mint halálának okát, de a boncolási jegyzőkönyv nem igazolta sem az alkoholfogyasztást, sem a betegséghez köthető sérüléseket.

A család állítja: fiukat bántalmazták a toborzóközpontban. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a holttestet lemosva, más ruhába öltöztetve kapták vissza – miközben a dokumentáció súlyos ellentmondásokat tartalmazott.

A parlamenti bizottság jelentése szerint a vizsgálat során csak a TCK katonáinak vallomásait vették figyelembe, akik egymás állításait ismételgették. Ugyanakkor a független orvosi szakvélemény szerint a fiatal férfi sérüléseit nem okozhatta epilepsziás roham.

Kapcsolódó cikkünk

Meghamisított diagnózisok – Fogyatékossággal élőket is a frontra!

Kovalcsuk tragédiája nem egyedi. 2024 februárjában egy másik férfi, Igor Mejher halt meg, miután egy adatellenőrzés ürügyén be kellett mennie a toborzóirodába. A hivatalos verzió szerint rohamot kapott és beverte a fejét, ám a nyomozás hamar lezárult: bűncselekmény hiányában minden eljárást megszüntettek.

Szerhij Uhorenko, egy siket és fogyatékossággal élő férfi, akit mégis szolgálatra alkalmasnak találtak, másnap holtan került elő a kiképzőbázis közelében. A nővére, aki kórházban dolgozik, maga látta a holttesten lévő súlyos külsérelmi nyomokat:

„Mondtam, hogy én mosom és öltöztetem fel a testvéremet. Kórházban dolgozom, meg tudom csinálni a kórház halottasházában. Amikor kinyitottam a zsákot, amiben hozták, rögtön megértettem, hogyan »állt meg a szíve«. A lábait és a kezeit eltörték, mindene kék volt: térde, sarka, talpa. A személyes tárgyai, amiket a zsákban kaptam, bocsánat a részletekért, vizeletszagúak voltak. Valószínűleg úgy verték, hogy bepisilt.”

Gyanús öngyilkosságok, elmaradt felelősségre vonás

Hivatalos adatok szerint három esetben öngyilkosságként zárták le a haláleseteket, többek között egy fényképész esetében, aki állítólag kiugrott az ablakon. A Szárazföldi Erők parancsnoksága szerint ezek a halálesetek elenyészőek a teljes létszámhoz képest – de elismerték, hogy foglalkozni kell velük.

A jogvédők szerint azonban a hadkötelesek vizsgálata gyakran felületes, az orvosi bizottságok formálisan járnak el, és még olyanok is katonai behívót kapnak, akiknek egészségi állapota ezt nem indokolná. A képviselők több törvényjavaslatot is benyújtottak annak érdekében, hogy szigorítsák a TCK-k felelősségét, de a végrehajtás rendre elmarad.

Elhallgatás, felelősséghárítás, bizalomvesztés

Volodimir Javorszkij jogvédő szerint az állami szervek nem motiváltak a visszaélések feltárásában. Az Állami Nyomozó Iroda és a rendőrség gyakran megtagadja az érdemi válaszadást, miközben a hivatalos jelentések rendre azt állítják: nincs bűncselekmény, csak „manipulatív hírek”.

Ha az eseteket nem vizsgálják ki megfelelően, az Emberi Jogok Európai Bíróságán fognak landolni – Ukrajna pedig jó eséllyel el fogja veszíteni ezeket a pereket.

Augusztusban Denisz Smihal védelmi miniszter testkamerák viselését rendelte el a toborzókat érintő ellenőrzések során – az első valódi lépés a számonkérhetőség felé. A bizalom helyreállításához azonban átlátható, pártatlan és gyors nyomozásra van szükség minden egyes haláleset esetében. Az ukrán társadalom és a hadkötelesek családjai joggal várják el, hogy az igazság ne maradjon örökre rejtve.