Olaszország új, euroszkeptikus miniszterelenök-helyettese, Matteo Salvini elárulta, hogy hétfőn hosszan beszélt telefonon Orbán Viktorral és vele együtt akar munkálkodni azon, hogy „megváltoztassa az Európai Unió szabályait”.


Fotó: MTI, ShutterStock.com, archív, illusztráció, szerk.

Salvini a Rómához közeli Fiumicinóban, egy választási gyűlésen hétfőn azt mondta: „Hosszú és kellemes telefonbeszélgetést folytattam ma Magyarország miniszterelnökével, Orbán Viktorral, aki a legjobbakat kívánta nekünk és akivel együtt meg fogjuk változtatni az Európai Unió szabályait”.

Salvini szerint a magyar kormányfővel folytatott beszélgetés is azt mutatja, hogy az új olasz kormány komoly támogatást élvez más államokban is. A Liga és az Öt Csillag Mozgalom koalíciója 80 napnyi egyhelyben toporgás után volt képes kormányt alakítani.

Salvini, aki a belügyminiszteri tárcát kapta meg, a tegnapi gyűlésen hozzátette: „A nyugalom és biztonság, a béke és a terrorizmus elleni küzdelem hálózatát próbáljuk felépíteni más államokkal”.

A brit Express a témában írt cikke kiemeli, hogy egy lehetséges megállapodás az euroszkeptikus magyar és olasz erők közt biztosan sokakat feldühítene, közéjük tartozik a korábbi olasz belügyminiszter, a középbalos Demokrata Párt (PD) tagja, Marco Minniti, aki már most támadja a Liga-Öt Csillag koalíció terveit. Minniti június 2-án azt nyilatkozta: „Nem válhatunk a Földközi-tenger közepén álló Magyarországgá”.

Az Express cikke megemlíti, hogy Orbán Viktor érdeklődése az olasz bevándorlási politika iránt senkit nem lephet meg, hiszen már az elmúlt év júliusában küldött egy levelet az akkori miniszterelnöknek, Paolo Gentiloninak, amelyben arra próbálta őt ösztökélni, hogy zárja le Olaszország kikötőit és így csökkentse az Európába érkező migránsok számát. 

Az írás emlékeztet, hogy „a magyar miniszterelnök, aki április 8-án ismételten földcsuszamlásszerű győzelmet aratott, jelenleg az európai bevándorlásellenes mozgalom vezéralakja. Rendszeresen keresztülhúzza az EU migrációs terveit, ez pedig bosszantja az uniót”.