„Transznemű” férfi bántalmazott brutálisan egy csecsemőt
Kanadában hatalmas felháborodást váltott ki egy brutális bűncselekmény, amelyet egy 25 éves férfi követett el Welland városában, Ontario tartományban. A Reduxx beszámolója szerint Daniel „Dani” Senecal betört egy családi házba, majd szexuálisan bántalmazta az ott élő csecsemőt. Az ügy nemcsak a közvéleményt sokkolta, hanem ismét felszínre hozta a „transznemű” elkövetők börtönelhelyezésével kapcsolatos vitát is.
A hatóságok közlése szerint augusztus 31-én, vasárnap késő este riasztották a rendőrséget és a mentőket egy családi házhoz, miután bejelentés érkezett arról, hogy egy kisgyermeknek orvosi segítségre van szüksége. A kiérkező egységek a ház ajtaján egyértelmű betörés nyomait találták, bent pedig egy súlyosan sérült kisgyermekre bukkantak.
A kislányt azonnal kórházba szállították, állapotát stabilizálták.
A nyomozás során hamar azonosították a gyanúsítottat. Egy környéken lakó biztonságikamera-felvételeket bocsátott a rendőrség rendelkezésére, amelyek alapján beazonosították Senecalt, akit rövid időn belül le is tartóztattak. Az ügyészségi vádirat szerint a férfi ellen több súlyos bűncselekmény miatt indult eljárás – úgy is, mint minősített szexuális erőszak kiskorú ellen, testi sértés, fojtogatás, betörés és kiskorúval szembeni szexuális visszaélés.
A rendőrség kezdetben úgy tájékoztatott, hogy egy „ismeretlen támadó” tört be a házba és követte el a bűncselekményt. A National Post azonban arról írt, hogy a környékbeli lakosok és a gyermek édesanyjának ismerősei szerint a férfi nem volt teljesen ismeretlen a család előtt. Állításuk szerint a gyanúsítottnak korábban is volt kapcsolata a kisgyermekkel, ezért több környékbeli is értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a rendőrség miért próbálta „idegenként” leírni a férfit.
Egy másik édesanya a lapnak elmondta, hogy Senecal 2021-ben az ő kisfiát is szexuálisan bántalmazta. A férfit akkor őrizetbe vették és bíróság elé állították, majd két éven át tartó tárgyalássorozat után 18 hónapos börtönbüntetésre ítélték. Büntetését azonban nem töltötte le teljes egészében, mivel jó magaviselet miatt hat hónappal korábban, idén márciusban szabadult.
A férfi előéletéről keveset tudni, ám a nyomozás során a közösségi oldalán felfedezett bejegyzések igen sokatmondóak. Facebook-profilján a női „Dani” név szerepel, bemutatkozásában a „she/her” (nőnemű) névmásokat használta, és a szivárványszínű, valamint a „transznemű büszkeség” zászlókat tüntette fel. Egy rövid bejegyzésében azt írta: „végre megfejtettem”, és ezt szivárvány- és transz-zászló emojikkal egészítette ki. Legutóbbi fotóján, amelyet márciusban töltött fel, már szakáll nélkül, hosszabb hajjal szerepel.

Kanadában a törvények értelmében a magukat transzneműként azonosító elítéltek „saját nemi identitásuk” alapján kérhetik elhelyezésüket a börtönökben. Ontario tartományban ez a gyakorlat 2015 óta van érvényben, és alapértelmezés szerint a fogvatartottak „önmeghatározása” alapján történik a besorolásuk, kivéve, ha a hatóságok bizonyítani tudják, hogy súlyos biztonsági kockázat áll fenn.
Szövetségi szinten 2017-ben fogadták el azt a szabályozást, amely szerint a büntetés-végrehajtási intézményeknek tiszteletben kell tartaniuk a fogvatartottak „nemi identitását”. Ezt 2022-ben egy újabb szabályozás erősítette meg, amely kimondja: a fogvatartottak alapvetően „saját nemi besorolásuknak” megfelelő intézményben kerülnek elhelyezésre.
(forrás)
