Olaszország és Románia nem küld katonai erőket Ukrajnába a biztonsági garanciák keretében, még egy esetleges tűzszünet után sem – jelentette be Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Nicusor Dan román elnök a „hajlandók koalíciója” találkozóján – számolt be a Magyar Nemzet.

Hirdetés
<br>
Fotó: Shutterstock/EUS-Nachrichten

Meloni hangsúlyozta, hogy Olaszország nem irányít katonai egységeket Ukrajnába, ugyanakkor kész támogatni a harcok leállítását célzó kezdeményezéseket, például megfigyelést és kiképzést Ukrajnán kívül. Nicusor Dan megerősítette, hogy Románia sem küld katonákat, de részt kíván venni békefenntartó és stabilizációs missziókban.

Giorgia Meloni
Fotó: ShutterStock

A találkozón korábban Emmanuel Macron francia elnök is ismertette a biztonsági garanciák listáját, amelyet 26 partnerország támogatott, és amely katonai kontingensek Ukrajnába történő telepítését tartalmazza.

Az amerikai fél pedig a The Telegraph szerint augusztus végén azt fontolóra vette, hogy privát katonai cégeket vetne be Ukrajnában a garanciák részeként.

A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk is megerősítette, hogy országa sem küld katonákat Ukrajnába, és a biztonságos ukrán légteret nem szabad a lengyel nemzetbiztonság rovására létrehozni.