Hirdetés

Ha a magyar birodalom elbukott is, ha aztán irigy és mohó nagyhatalmak megcsonkították is, és nemzetünk részeit elcsatolták vagy világnak kergették is, az egység megőrzése, a közösségi tudat ébren tartása minduntalan, manapság pedig még inkább a szellemre hárul. Olyan jeles atyafiakra, mint az orvos, tudós és miniszter, testi-lelki jó barátom, Kásler Miklós professzor volt, akit amíg maga mellé nem szólított az Úristen, vallotta: a magyarság elsősorban nem hatalmi szervezet, hanem hit, élmény és öntudat kérdése.

Csaknem 40 esztendeje, fiatal onkológusként segített közeli hozzátartozóm végzetes betegsége és könyörtelen szenvedése enyhítésében, miközben ráutaltságunk átlényegült barátsággá. Később, már a hazai onkológia első számú vezetőjeként, nála korábban egyetlen orvos sem érkezett meg a híres Kékgolyó utcai intézetbe, számára minden hétvége is ügyelet volt. Kedélye a magyar és székely lélek uralkodó vonását hordozta a nyugodt, olykor egykedvű külszín alatt, elraktározott, rendben tartott érzelmet és értelmet. Igazgatása alatt, a 26 esztendő során évente hétszázezer segítségre szoruló fordult meg náluk, ami, ha összeszorozzuk a számokat, fennen hirdeti, hogy sok millióan tudják és emlékezhetnek rá az országban, mit és milyen eredménnyel cselekedett.

Egyformán gyógyítunk koldust és királyfit, mondta egyszer, nincs jobb- vagy baloldali rák. Fegyelmezett, tudatos ember volt, akit szerettei mellett hite, hazaszeretete és hivatása kötelezett. Azt is mondta, már miniszterként, illetve a világszenzációnak számító magyarságkutatói munkásságát illetően, hogy „a támadások két okból indulnak ellenem. Az egyik, hogy megvallottan keresztény vagyok, a másik, hogy nemzeti elkötelezettségű.”. Sajnálta, hogy támadói rendkívüli tudáshiányban szenvednek, nem ismerik az egyetemes és a magyar történelmet, kultúrát. Keresztényként mégis szeretettel közelített mindenkihez, hozzájuk is, őszintén kívánva, hogy egyszer ők is éljék át a keresztény szeretetet, amitől szebb és emberibb lehet az életük, talán frusztráltságaik is csökkennének.

Miniszterként még hevesebb támadások közepette csak legyintett: „Az ateista liberálisokat nem istenteleneknek tartom, hanem Isten hiányában szenvedőknek.” És állandó célkeresztben is hozta az eredményeket. Nemzeti alaptanterv sulykolása, egészségügyi dolgozók béremelése, orvosi hálapénz eltörlése, pandémia kezelése, et cetera. Kérdeztem tőle, Miklóskám, a mi korunkban, 70 év körül érdemes volt-e a kinevezést elfogadni, azt válaszolta: „Orbán Viktor kért fel, neki nem mondhattam nemet, másfelől pedig, Tibikém, az mindegy, hol teszik a testet, a lélek hajlékát a tepsibe.” Áldozatvállalásából következik, hogy magyarságát nemcsak valóságnak és értéknek, ténynek és szabálynak, hanem ezenkívül hivatásnak és küldetésnek is tartotta. A világról és benne a magyar identitásról pedig a következőket mondta a Magyar Demokrata 2022 szeptember 14-i számában:

Kapcsolódó cikkünk

„A világot azért teremtette tarkának a Jóisten, mert így szép. Bármi eltűnik belőle, azért nagy kár. Ha egy nemzet tűnik el, az milyen óriási kár! Ezért kell mindenkinek megtenni ellene azt, amire képes. Én megtettem, ami tőlem tellett, azt kérem honfitársaimtól, figyeljenek oda, mert unokáink már nem azt az életformát és életérzést fogják élni, ami 1100 évig csábító volt. Ami érték és bevált, azt nem szabad kidobni, hanem meg kell őrizni. Ami felesleges, úgyis kirostálja az idő.”

Tisztelt Professzor úr, kedves Miklóskám! Talentumod tündököl, magyarságod rendíthetetlen, életműved maradandó. Örök barátsággal:

Franka Tibor