Hirdetés

Megnyitó beszédében Sulyok Tamás hangsúlyozta, a konferencián olyan forradalmi technológia kerül a középpontba, amely egyetemes hatású korszakváltást eredményez: a mesterséges intelligencia mindenkit érint, akár tud róla, akár nem, és mindenkit elér, akár akarja, akár nem. Hozzátette, hogy egyelőre ugyanakkor beláthatatlanok a mesterséges intelligencia alkalmazásnak hatásai.

Már ott tartunk, hogy a gép nem csupán válaszol, hanem segít kérdezni, olyan kérdésekre vezet rá, amelyeket magunktól fel sem tudunk tenni – mutatott rá.

Az államfő kiemelte, a mesterséges intelligencia korszakhatár az emberi gondolkodás történetében, nemzetek és közösségek életének irányát határozhatja meg. Emlékeztetett arra, hogy a magyarok már többször bizonyították: képesek a világ élvonalába kerülni. Most itt egy újabb kihívás, egy újabb lehetőség. A mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket a magyar tudóstársadalomtól a gazdasági szereplőkig, a vállalkozóktól a fejlesztőkig, a munkaadóktól a munkavállalókig meg kell ragadni – jelentette ki Sulyok Tamás.

Nagy Márton: Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

A tárcavezető kiemelte: nemcsak a mindennapi életben, hanem már a reklámokban és a filmekben is megjelent az AI. Szerinte az AI fontosabb lesz, mint az internet, átalakítja az életet, ugyanakkor a logikát nem tudja pótolni, erről nem szabad lemondania az emberiségnek.

Az Európai kihívások, magyar lehetőségek az AI-korszak hajnalán című előadásában kiemelte, hogy az EU súlyos innovációs deficitben szenved fő versenytársaihoz képest.