Varga Barnabás duplája is kevés volt a pontszerzéshez
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 3-2-re kikapott Portugáliától a Puskás Arénában a labdarúgó világbajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így harmadik helyről várja a folytatást a csoportban.
A mieink Varga Barnabás fejesével vezetést szereztek a 21. percben, de Bernardo Silva révén még a szünet előtt egyenlítettek a fölényben futballozó vendégek.
A második félidőben a portugálok előbb Cristiano Ronaldo büntetőjével kerültek előnybe, majd az ismét fejjel eredményes Varga Barna ugyan egyenlített a 84. percben, de a meccset két perccel később Joao Cancelo találata döntötte el.
A 61. születésnapját így vereséggel ünneplő Marco Rossi szövetségi kapitány a csereként beküldött Lukács Dániel és Vitális Milán személyében két újoncot avatott.
A mieink legközelebb október 11-én a kvartett második helyén álló örményeket fogadják.
Európai vb-selejtező, F csoport, 2. forduló:
Magyarország-Portugália 2-3 (1-1)
Puskás Aréna, 61 473 néző, v.: Erik Lambrechts (belga)
gólszerzők: Varga B. (21., 84.), illetve Bernardo Silva (36.), C. Ronaldo (58., 11-esből), Cancelo (86.)
Magyarország: Tóth Balázs – Nego, Orbán, Szalai A., Kerkez (Dárdai M., 90.) – Szoboszlai, Styles (Vitális, 82.) – Bolla (Gruber, 90.), Tóth A. (Ötvös, 60.), Nagy Zs. (Lukács D., 60.) – Varga B.
Portugália: Diogo Costa – Rúben Neves (Joao Félix, 79.), Joao Cancelo, Rúben Dias, Nuno Mendes – Vitinha (António Silva, 87.), Joao Neves – Pedro Neto (Palhinha, 79.), Bruno Fernandes (Trincao, 66.), Bernardo Silva – Cristiano Ronaldo (G. Ramos, 87.).
21. perc: Szoboszlai passzolt a bal oldalon felfutó Nagy Zsoltnak, aki középre emelt, Varga pedig 8 méterről a jobb sarokba fejelt (1-0).
36. perc: Cancelo passzolt a 16-oson belül üresen hagyott Bernardo Silvához, aki 7 méterről a jobb felső sarkba lőtt (1-1).
56-58. perc: Fernandes jobb oldali szöglete után Ronaldo lövése Nego kezét találta el, a megítélt büntetőt az ötszörös aranylabdás játékos a jobb alsó sarokba lőtte (1-2).
84. perc: Nego jobb oldali beadásából Varga Barnabás 6 méterről a kapu jobb oldalába fejelt (2-2).
86. perc: Cancelo kényszerítőzött Bernardo Silvával, és a visszakapott labdát 18 méterről a bal alsó sarokba lőtte (2-3).

Telt ház és egészen fantasztikus hangulat fogadta a csapatokat a Puskás Arénában, a magyar szurkolók Molnár Ferenc leghíresebb művét, A Pál utcai fiúk című regényt idéző élőképpel és a „Legyen újra miénk a grund!” felirattal fogadták a kedvenceiket.
A csoport favoritjának számító portugálok azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, az első percekben a mieink a félpályát is csak elvétve lépték át, de hátul stabilnak bizonyult a csapat.
A júniusban Nemzetek Ligája-győztes ellenfél türelmesen futballozott, nem vállalt nagy kockázatot, inkább a magyar tizenhatos előterében passzolgatva várta, hogy a hazai védelem hibázzon. A magyar csapat szinte csak pillanatokra birtokolta a labdát, mert a játékosok leginkább hosszú indításokkal próbálkoztak, amelyek rendre pontatlanok voltak.
A közönség éppen a nyáron autóbalesetben elhunyt Diogo Jota emléke előtt kezdett tisztelegni vastapssal, amikor a sportszerű gesztust szinte azonnal félbeszakította a gólöröm, merthogy a nemzeti együttes az első lehetőségét gólra váltotta a ferencvárosi Varga Barnabás hajszálpontos fejesével.
Hátrányban a vendégek azonnal magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, nem is kellett sokat várni az első komolyabb helyzetükre, de Ronaldo közeli próbálkozását Tóth Balázs hatalmas bravúrral hárította lábbal, majd Neves lövését kellett kiütnie.
A harmadik portugál lehetőségnél azonban már a kapus is tehetetlen volt, így a felek döntetlennel vonultak pihenőre.
A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, azaz Portugália nagy mezőnyfölényben futballozott, a magyar együttesnek minden energiáját felemésztette a védekezés.
Ami pedig a magyar drukkereket illeti – a szünet utáni percekben előbb csenddel, majd az MLSZ-ről szóló, nem túl hízelgő rigmusokkal tiltakoztak a szövetség nemrég indított kampánya ellen.
Kubatov Gábor az MLSZ-kampányról: Nem véletlenül verte ki a biztosítékot
A vendégek egy szöglet után tizenegyeshez jutottak, mert a labda Nego kezéről vágódott le, a büntetőt pedig Cristiano Ronaldo értékesítette, aki 141. válogatott találatával továbbjavította az erre vonatkozó világcsúcsot.
A hetvenedik perctől feljebb tolta a védekezését a magyar nemzeti együttes, amely alkalmanként meg tudta zavarni a riválist, vezetett is néhány ígéretes akciót. Egy ideig ugyan nem sikerült komoly helyzetet kidolgozni, de elég volt egyetlen jó beadás és Varga ismét igazolta klasszis fejjátékát, ugyanis másodjára is bevette a portugál kaput.
A magyar öröm azonban nem tartott sokáig, mert Cancelo a középkezdés után nem sokkal ismét a portugálokat juttatta előnyhöz egy pontos lövéssel. Marco Rossi tanítványai ugyan próbálkoztak becsülettel a lefújásig, de másodszor már nem tudtak egyenlíteni, így be kellett érniük a tisztes vereséggel. Ráadásul a meccsen sárga lapot kapó Varga Barnabás nem lehet ott az örmények ellen.

