A Tibi atya internetes oldal mögött álló Tóth Máté a Tisza Párt védelmére kelt, miután Magyar Péter új szakértője, Forsthoffer Ágnes a Bokros-csomagot éltette.

Hirdetés

Tóth Máté szerint gyalázatos, hogy a megszorítás szót próbálják negatív jelentéstartalommal felruházni. Majd úgy vélekedett, hogy valamikor muszáj megszorítást alkalmazni, amit felelős döntésnek nevezett. Felháborító módon egybites, önző szavazóknak nevezte azokat, akik nem támogatják a megszorításokat.

Forsthofferhez hasonlóan Tóth Máté is éltette a Bokros-csomagot, ami szerinte megmentette az országot az államcsődtől.

„Óriási megszorításokra lenne szükség Magyarországon”

– tette egyértelművé Tóth Máté, hogy támogatja a magyarok megsarcolását.

Úgy vélekedett, hogy azért nem mer senki nyíltan beszélni erről, mert átmosták egy hatalmas réteg agyát. Végül azt állította, hogy a Bokros-csomagot külföldi közgazdasági egyetemeken tanítják, azt pedig szégyennek titulálta, hogy felháborodást okozott Forsthoffer véleménye – írja a Magyar Nemzet.