Vidéki szellemjárás
Jimmy Jaguár – magyar játékfilm, 2025
Két férfi megkötöz egy idős urat, majd leeresztik egy csónakban a Tiszán, mit sem sejtve arról, hogy egy szerb háborús bűnös az áldozatuk, aki hasonlóképpen járt el korábban a megerőszakolt asszonyokkal. A kihallgatások során az egyik tettes azt mondja, egy Jimmy Jaguár nevű démon parancsára cselekedtek. A nyomozónő eleinte persze nem hisz neki, de aztán egyre több helyi kezd furcsán viselkedni, azt állítva, őket is megszállta az entitás. Fliegauf (Benedek) Bencétől korábban sem állt távol a misztikum, ez leginkább a legutóbbi rendezésében, a Rengeteg: Mindenhol látlak esetében csúcsosodott ki. Most azonban még tovább megy, erős atmoszférateremtéssel minden képsorából árad a megfoghatatlan természetfeletti jelenléte. A történetet egy dokumentumfilmes-csapaton keresztül meséli el, bemutatja, miként vélekednek a jelenségről lényegében saját magukat alakító olyan szakemberek, mint Bánki György pszichiáter vagy Főzy Vilma antropológus, akik pont úgy nyilatkoznak, ahogyan azt valószínűleg a valóságban is tennék, ha hasonló események történnének. Ezek az elemek teszik igazán izgalmassá a filmet, amely olykor-olykor unalomba fullad komótos tempója miatt, de egzotikuma és a kielégítő finálé miatt végül mégis rendhagyó élményt nyújt.
